Bendi

Érdekes az Arturia története. Tizen sok évvel ezelőtt, mikor az első Arturia Mini Moog megjelent, sokan kinevették őket, hogy igazából a GUI-n kívül semmiben nem hasonlít "A" minimoogra. Akkoriban a fórumok is ilyen lesajnáló kontextusban írtak róluk. Aztán elkészítettek még pár VSTi klónt, teltek az évek, egyre jobb lett a megítélése, majd megjelentek az első "vas" szintivel, amivel nagyon odatették magukat. Utána jött a többi, majd berobbantották magukat az audiop interface piacra is, nem kevés elismeréssel... Most meg itt tartanak. Ki gondolta volna ezt tizen pár évvel ezelőtt...

Ha valami megvilágosodás folytán a Creative leporolná az Emulator-X-et, és kiadná Macre, az valami csoda lenne. A mai napig az egyik legjobb szoftver hangszer (szerintem). Sajnos semmi esély. A Creative nagyon elQ... az egész EMU vonalat. Aranybánya volt a kezükben.

Lehet, hogy “jót tett nekik”, hogy az Akai Proval kerültek egy brancsba, és az MPC felhasználók verték az asztalt, hogy Mx-es (silicon) maceken nem tudják használni a plugineket az MPC Daw-ban… Én személy szerint nagyon berágtam az air musictechre emiatt az “unsupport” miatt. A korábbi frissítései is jókora késéssel jöttek. Az utóbbi időben nyakra-főre akciózgatták fillérekért a régi plugineket, de a fiatalabb macecen nem futottak.

Vajon nemsokára jön a Syntakt 2?

Első blikkre a "feature" lista alapján nagyon a Roland SP404-mkII-re "hajaz". Alaposabban még nem jártam utána, de az esetleges különbségek alapján nem győzött meg, hogy kétszer annyit ér, mint amaz. De persze lehet, hogy egy alaposabb összevetés meggyőző lehet...

Lehet, hogy az AstroLab is arra a sorsra jut - elsősorban az ár/érték arány miatt?? * - mint már több más termék is: mire kiderül, hogy alapvetően egy jó cucc, addigra rég leállnak a gyártásával a kereslet hiánya miatt, és marad pár darab (ezt már kifejtette valaki korábban), emiatt aki tényleg tudná használni, mert "az idő bebizonyította", hogy van értelme a hangszernek, már nem fogja tudni beszerezni akár az eredeti áron sem. * - Manapság tömegével a "boutique" jellegű cuccokat lehet értékesíteni, mert a "tömegeknek", nincs 2-3-4-10 ezer dollárjuk / eurójuk egy-egy hangszerre, de van 2-3-4 százuk. (Szerintem.) Márpedig nyereséget elsősorban olcsó tömegcikkek értékesítésével lehet termelni. (Ez nem jelenti azt, hogy ezek rosszak, vagy használhatatlanok lennének - sőt -, csak ezek elérhetőek, és nem egzotikusak.)

Teljesen felesleges. Nézd meg az átlagember értelmi szintjét, és rájössz, hogy tök mindegy, hogy a Kőszívűt (nem) olvassa el, vagy a közgazd. tankönyvet. Akármit teszel eléjük, nem fogják megérteni. Nem magyar, hanem világjelenség: az emberek 60-70%-a síkhülye. Elég csak a facebook kommenteket szemlézni (többféle témában). Talán Churchill mondta, hogy pár perc beszélgetés egy átlagos szavazóval nyomós érv az általános választójog ellen.

Első körben a 61 billentyűsre gondoltam. Másrészt pont arra utaltam én is, hogy sokkal több mindent tud. Sampling, “beépített” minták, VSTi-k, sequencer (DAW), multitimbre, “stemelés”

Még valami eszembe jutott: az Akai gyakorlatilag ugyanezt csinálta meg az MPC keyjel. Ők az Air plug-ineket használják, és egy saját sequencert, ami számítógépen is fut, és az MPC-ben is benne van. Érdekes lenne a két hangszer összevetése… Úgy tűnik, hogy ehhez lőtték be az Arturia árát de - a feature list alapján - az MPC key sokoldalúbb.

Számomra ez egy "se nem hús se nem hal" hangszer. Értem a szándékot, hogy - gyakorlatilag - egybe pakoltak egy nagyon jó (?) mester billentyűzetet egy számítógéppel, amiben benne van gyakorlatilag a V-Collection, plusz audio interface, és ezzel tényleg elérik azt, hogy otthon a DAW-ban pontosan ugyanazokat a hangszíneket tudod használni, mint majd élőben. Csak hát pont itt van számomra a "no way" pont. Ugyanis - ha jól értem - gyakorlatilag 2 timbre használható egyidejűleg (splitelve vagy plusz külső midi billentyűvel), tehát nem tudod azt megtenni a színpadon, élőben, hogy - külső midi sequencerrel, mert hogy saját beépített sequencere nincs - 16 különböző hangszert használsz egyidejűleg. (Az utóbbi időben a hangszergyártók letettek a 16 multitimbrális hangszerekről, pedig pont most, a "végtelen nagy processzor teljesítmény" időszakában ez nem lehetne gond.) Pedig pont itt lehetne olyat alkotni, hogy mondjuk két önálló 16 multitimbrális midi eszközt reprezentálna egyben ez az egy billentyű (láttunk mát példát ilyenre, nem kellene feltalálni a meleg vizet újra - Roland XV-5080, EMU Proteus 2500), és akkor TÉNYLEG azt lehetne mondani - akár egy külső, akár egy jó belső midi sequencerrel -, hogy elhagyható a DAW. Na persze a belső sequencer kapcsán ott a kis gúnyos kacaj, hogy "igen ám, de a "belső" sequencer valószínűleg egy app lenne!" a hangszernek ebben a formájában. (Ha ha ha, nesze neked számítógép elhagyás.) Az otthoni / stúdió használat jelen formájában pont az előző miatt problémás, mert gyakorlatilag minden egyes tracket külön-külön kell felvenni... Így aztán - szerintem - a legtöbben visszatérnek a VSTi + DAW használatra. A fentiek miatt gondolom azt, hogy az ár nagyon erősen túlzó. Ja, és persze kérdés: akiknek van teljes V-Collection (9 vagy X) meg Pigments licenszük, azok kapnak valamilyen engedményt? (A kérdés költői, nem kapnak.) Ha egy jó sequencerrel és mondjuk 2x16 timbrevel felruházott hangszer lenne, akkor azt mondom, még ennél határozottan többet is megérne. És plusz egy piszkálódó kérdésfeltevés, csak mert eszembe jutott ezen eszköz kapcsán: Mi szól jobban? A vas, vagy a szoft?

Ez tényleg egy kicsit értelmetlennek tűnik. Az ára pedig - szerintem - arcpirító.

Ha már orgona: maradok Bachnál. Tudom, alulművelt vagyok! De felőlem nyugodtan halgassa bárki állandóan ezt. Nem tilos. Van egy színdarab ötletem. 2x56 perc otthon a címe. Két felvonás. Becsukod a szemed, és elképzeled, hogy a tök üres színpadot bámulod 56 + 56 percig. Nálam lehet rá jegyet venni. Egy jegy 30.000 Ft. Mennyiségi kedvezmény 5 db felett 20%. Az ár tartalmazza a teljes szövegkönyvet elektronikus formában. (1 üres A4-es oldal pdf)

A Kawai MP11SE-ben (ez a top modell) 40 hangszín van. Az MP7SE-ben 256.

A többi hangszergyártó is kiad olyan drága stage pianókat, amikben kevés hangszín van, de azok nagyon “kimunkáltak”. Pl. Kawai MP11SE. De mintha a Korgtól, Rolandtól is rémlene ilyesmi…

Az árára leszek kiváncsi, de az utóbbi idők árazási "szokásait" figyelembe véve valószínűleg nem "hobbizenészeknek" készül. 1 millió körülre saccolom.

Amúgy - szerencsére - itt mindenki kifejtheti, leírhatja a véleményét, meglátásait. Legfeljebb egyeseknek nem tetszik, nem értenek vele egyet, és ezt IS meg lehet írni. Senkit nem fog semmilyen retorzió érni.

Akkor legalább nem csalódsz! Az állandóság fontos a lelki nyugalomhoz.

Most pont azt támasztottad alá, hogy igazam van. Az összes felsorolt dolog arra utal, hogy volt kreativitás, volt ötlet és volt tudatos megvalósítás. De felőlem mindenki azt tekint művészetnek, műalkotásnak, amit akar. Szíve joga. De hadd ne kelljen már nekem pár önjelölt sznob miatt lelkesen bólogatnom bármihez is!

Ha valaki fellógat fetékkel töltött lufit egy vászon fölé, majd kilövi egy puskával, és a festék ráfolyik-fröccsen a vászonra, az így keletkezett mű - számomra, de szerintem z objektív - nem rendelkezik művészeti értékkel. Ha csak nem a Mona Lisa vagy a Guernica jön ki belőle mindig! (Na, az művészet!) Méghozzá azért nem, mert azt egy pávián is meg tudja csinálni. Ahhoz, hogy műről, művészeti alkotásról beszéljünk, kell valamilyen hozzáadott érték. Az nem hozzáadott érék, hogy bekapcsolok egy szintit, ráteszek egy fél kilós súlyt a C4-re, és ott hagyom. Ezt - ismétlem - egy pávián is meg tudja csinálni. Az ilyen "alkotások" mögött nincs ott az emberi elme, az emberi kreativitás. Még akár a disznószarral bekent feszület is tekinthető műalkotásnak, mert ott megvan az emberi elme, a kreativitás, a valamilyen szándék a mű keletkezésének történetében. Egy pávián által folyamatosan lenyomott C4-ben hol lát bárki kreativitást? Ne vicceljünk már! Ja, és akkor valaki elemezze műértőileg a fél órára kaviccsal lenyomott C4 műalkotást, ha kérhetem! Ehhez kapcsolódik az alábbi vicc valahol: Egy férfi nézelődik a múzeumban, egy kép megragadja. Három pucér fekete férfi napozik egy padon, és a középsőnek világos színű a farka. Ahogy ott áll, egy loboncos, ősz hajú ember lép mellé. Elmerengve nézik a képet. Arra megy egy turistacsoport, a vezető hosszan magyarázza, hogy a kép szimbolikusan a négerek szexuális elnyomásáról szól. Mikor elmegy a csoport, az ősz hajú ember nagyon mérgesen morog. - Ön nem ért egyet az elhangzottakkal? - Hülyeség! - Önnek más elképzelése van? - Na hallja, én festettem! Három szénbányász ebéd után ejtőzik a padon, csak a középső otthon ebédelt.

Pontosítok, mind minden művészeti ágnak, kell, hogy legyen története. Legyen kezdete, legyen vége, és közben történjenek dolgok. Ha fél órán keresztül egy hangot nyomsz egy szintin, az értéktelen. Nem művészet. Ha egy könyvet teleírsz egymás után ötvenszer az ABC-vel, az nem művészet. A kísérletezés az alkotó folyamat lényege, de egyetlen festő sem a harminc vagy negyven telerajzolt, félig kész A4-es papírt adta át a megrendelőnek, hanem a kész festményt. A 30-40 db A4-es papír a kísérletezés. A célja az, hogy kialakítsa a tényleges mű komponenseit. Egy zenében is van értelme fehérzajnak, meg hosszan kitartott hangnak, de ha valaki önmagában csak a kísérleti komponenseit teszi közszemlére, az nevetségessé válik. Pont a lényegét veszíti el a kísérleti jelleg. Az nem a "végtermék", hanem egy folyamat egyik állomása. A szakács sem a sót meg a borsot meg a kísérletezésként különböző pácokban pácolt nyers húsokat rakja eléd az étteremben. És azért még annyit hozzátennék, ha már filozofálgatunk, hogy mi is a célja a művészetnek? Mert biztos, hogy nem a fél órás szürke zaj, meg az egy fekete függőleges vonal. Jelenleg ott tartunk, hogy vannak, akik behelyettesítik a MŰ-vet a kísérlettel. És ideidézném még egyszer két mondatomat, mert szerintem efölött mindenki elsiklott: Azt hiszem, megegyezhetünk abban, hogy van valódi kísérleti zene, és van a "fing reszelés és hámozás". Na, amikor az utóbbit próbálják egyesek művészetnek eladni, attól feláll a szőr a hátamon.

Úgy egyszerűsíteném, hogy az nem művészet, ami öncélú. Teljesen más dolog az, hogy valaki egy - akár már meglévő, akár új - eszköz lehetőségeit keresi, és esetleg vannak utólag vakvágánynak vagy "nem olyan produktívnak" tűnő elágazások, letérők, és más az, amikor valaki fehérzajt filterez sinus LFO-val, és azt várja, hogy ettől mindenki elaléljon. Hogy egy végtelenül profán példával éljek: amikor egy másfél két éves gyerek először belekakil a bilibe, akkor az egész család megtapsolja, és dicsérgeti. Egy bizonyos kor fölött azért ennek a rajongásnak és dicséretnek az elvárása már beteg(es). És azért különbséget kell tenni aközött. hogy valami értéktelen, vagy hogy valamit nem értenek. Azért gondolom, abban egyetértünk, hogy Bartók, Stravinsky - hogy másokat ne emlegessek - nem értéktelen, SŐT, attól függetlenül, hogy a többség nem érti, nem tudja / akarja befogadni.

De vissza a topik témájához: nyálcsordító a hangszer, ha lenne felesleges 13.000 EUR a számlámon, már rendelném is.

Őőőőő.... azért azt ne akarja nekem senki bemesélni, hogy egy fehér zaj -- szürke zaj -- rózsaaszín zaj szekvencia fél órán keresztül művészet. Olyan ez, mint három egyforma lila színű vászon sokmillióért (és van, aki szerint ér is annyit... ha ha ha .) Tehát azért a zene alapvetően történetről szól. Mindegy, hogy pár száz évvel ezelőtti zenéről beszélünk, vagy kortársról. Az egyik eklatáns példa erre Pendercki: Hirosima. Legalább egyszer érdemes fülügyre venni. Nem mondom, hogy azzal kelek-fekszem, de legalább arról szól, ami a címe, és TÉNYLEG olyan a darab, hogy arról szól. * Azt hiszem, megegyezhetünk abban, hogy van valódi kísérleti zene, és van a "fing reszelés és hámozás". Na, amikor az utóbbit próbálják egyesek művészetnek eladni, attól feláll a szőr a hátamon. Olyan ez, mint Picasso. Ő tudott olyan lovat rajzolni, min Leonardo vagy Michelangelo. Ezen jogán elfogadom a modern műveit, és persze még azt is elismerem, hogy művészet, mert nem két vízszintes és egy függőleges vonalat próbál meg beadni művészetként. De aki csak két vízszintes és egy függőleges vonalat tud rajzolni (azt is csak vonalzóval), az - már elnézést - ne akarja, hogy komolyan vegyem. * -

Egyértelműen a státusszimbólum, a magamutogatás eszköze. Egészen biztosan egy frenetikus hangszer lehet a maga nemében, de 1. Hány olyan "zenefogyasztó" van ma, aki a telefonos fülesén keresztül meghallja, hogy "na itt bizony egy Korg PS-3300 FS szól" ? 2. A zenészeket vagy a "magamutogató gazdagokat" gondolják célközönségnek? 3. Uli majd megcsinálja klónját 1300 EUR ért Mert hogy pont ezek azok a dolgok, amiket persze minden zenész ember vágyakozva nézeget, de irreális az átlag "dolgozó zenész" számára. Valljuk be, mindannyian szívesen töltenénk zenélési időnket pl. egy Moog Model 10 társaságában https://www.thomann.de/hu/moog_model_10_modular_synthesizer.htm , de ez kb. olyan, mint egy Bentley, Rolls, Maybach vagy Ferrari / Lambo / Lotus / McLaren gépre vágyni ...