A/D

Munkám nagy részében viták szemtanúja vagyok. Ezek a zenészek, stúdiósok, fórumozók közt zajlanak, vagy épp köztem és kollégáim között. A tevékenységünk során jópár elmélet, szemlélet került ki berkeinkből: több dolgot igazoltak az évek, de mindig találni apró morzsákat, amik valahogy nem tűnnek eléggé megalapozottnak, amikből újabb viták születnek. Esedékessé vált tehát szintet lépni, mely revízióhoz  a tudományt kell segítségül hívni. Legfőbb ideje, hogy számos fontos kérdésben valami ésszerű magyarázatot találjunk. Ideje megállapodnunk az összehasonlítási módszereinkben és a hang tulajdonságait hordozó paraméterekben is, különben nem leszünk okosabbak, ez a világ pedig egyértelműen a tudatosságról és az optimalizálásról szól. Félek nem lesz rövid, de igyekszek izgalmas maradni. Szó lesz olyanokról pl. minthogy hallunk-e bármit 20kHz felett és még történelmi - kultúrális kalandozásokat is tervezek tenni.

INTRÓ

A cikk megírása mellet azért határoztam el magam, mert ismét találkoztam az úgynevezett "hifisták jelenségével". Egy mérnökbácsi jelent meg nálunk azzal, hogy van egy saját maga gyártott USB kábele, ami az RME Babyface hangkártyával néha kihagy, és hogy az miért lehet. Azt válaszoltam, nyilván rossz a kábele, használja a gyárit. Ő erre kibökte jöttének valódi okát: hogy de szerinte az ő USB kábelével jobban szól a Babyface! (Ismerős jelenség ugye? A "nem hittem hogy ez működhet, de mikor megmutatta" típusú jelenségek.)

Udvariasan azt mondtam, hogy kétlem, de meghallgatom. Természetesen az ő kábele fülre pont ugyanúgy szólt mint a FF Forte gyári kábele, de ő győzködött hogy ő tisztábbnak hallja a magasakat, és hogy szerinte nem csilingelnek annyira, majdnem firtatta, hogy velem lehet valami baj. Na erre hívtam a kollégáimat, akik ugyancsak nem hallottak különbséget. Ugyanezt eljátszotta egy AC tápkábellel is. Ez legalább nem nézett ki olyan gánynak mint az USB, amitől féltem, hogy kihúzás közben a kezemben marad a vége. A tesztek során bevallotta egyébként, hogy zavarba jött, és hogy otthon, a fejhallgatóján jobban kijött a különbség, meg hogy jópárat eladott már ebből, higgyem el, ez itt valami.

Namost ez az idős villamosmérnök bácsi, aki egyébként teljesen épelméjűnek látszik, miért csinál ilyesmit? 

És még csak 2 nap telt el azóta, hogy valaki a Hangfoglaláson arról győzködött ugyancsak, hogy méregdrága tápkábelek másképp szólnak, hogy van értelme demagnetizálni a cd-t (!!!!) ésatöbbi. 

Ha értelmes választ akarunk kapni, akkor a pszichológiát kell segítségül hívnunk. Mert itt lesz ellentmondás bőven. Szóval az USB kábeles villamosmérnök bácsi aki állítása szerint 6 könyvet jegyez méréstechnikában (utánanéztem, döbbenetes, de tényleg így van), azzal érvel, hogy de miért vennék meg a terméket, ha az emberek nem hallanának különbséget? Szeretnék rámutatni, hogy itt véletlenül sem a válasz az érdekes, hanem a kérdés (később kitérek a válaszra is).

Ha egy mérnökember az ezoteria felé fordul, arról az első két dolog ami eszembe jut az az, hogy vagy áruló, vagy szélhámos.

"A TUDOMÁNY NEM DEMOKRÁCIA, AHOL A NÉPSZERŰ VÉLEMÉNYEK SZAVAZATAI ÉRVÉNYESÜLHETNEK."

(Earl R. Geddes)

Tehát a bácsi nem a kábel fizikai attribútumaival és a mért eredményeivel érvelt (azzal meg sem próbálkozott), hanem olyanokat mondott, hogy az egyik jazz clubban egy idős néni mikor másnap ment be, megjegyezte, hogy aznap mintha kissé jobb lenne a hangzás. Ezzel a jelenséggel semmi bajom nem lenne, de a bácsi a különbséget annak számlájára írta, hogy valamely eszköz tápkábelét az övére cserélték. Ez olyasmi kijelentés, amit a közönséges utca embere se tenne, egy mérnöktől pedig felettébb furcsa. Szeretném hangsúlyozni, hogy nem a bácsit szeretném lejáratni, hanem olyan mechanizmusokat szeretnék bemutatni, melyek az efféle káoszokat generálják.

Először is, kezdjük ott, hogy mikor hangról beszélünk egymás között, akkor gyakran használunk olyan kifejezéseket a hallott élményeink leírására, mint "nyitott", "tolakodó", "búgós", "éles" stb. Ezek nem fizikai mennyiségek, és ezek szinte kivétel nélkül mást jelentenek mindenki számára. Ha valamit definiálnunk kell, akkor arra pontosan alkalmasak a fizikai mennyiségeink: 4kHz-nél 3dB-t emel 1 oktáv szélesen. Ez mindenki számára egyértelmű lehetne, de sajnos nem túl praktikus, ezért próbáljuk az "egyszerűbb" utat.

KEDVENC DEVIANCIÁINK

Jelenleg az audió berendezések átviteli képességéről, tulajdonságairól diskurálunk, melyet az AES szerint 4 attribútum segítségével tökéletesen le tudunk írni:

1. ZAJ
2. FREKVENCIA VÁLASZ
3. TORZÍTÁS
4. IDŐ-ALAPÚ HIBÁK

Ezeknek persze vannak alkategóriái, de ezek közül csak eggyel fogok részletesebben foglalkozni, mégpedig a torzítással, azzal viszont most azonnal.

A klasszikus torzítás minden esetben az, mikor linearitásból eredő változások olyan frekvenciákat hoznak létre a jelben, melyek az eredetiben nem léteznek.

Torzítást csinál pl. egy kompresszor, amely szimmetrikusan változtatja a bejövő jel amplítúdójának linearitását, ezzel páratlan harmonikusat létrehozva, melyek az eredeti jelben nem léteztek. Ha egy berendezés aszimetrikus linearitást okoz (pl. csak a jel felső részére hat), akkor páros harmonikusokat hoz létre. (A definíció alapján nem soroljuk ide pl. a fázishibákat).

Alapvetően kétféle torzítással foglalkozunk, melyek ráadásul szinte mindig együtt jelentkeznek. Az egyik az úgynevezett harmonikus torzítás (THD), a másik az intermodulációs torzítás (IMD).

A harmonikus torzítás révén olyan felharmonikusok jönnek létre, melyek arányosak az alapharmonikussal. Egy 440 Hz-es normál A hangnál 880Hz-nél, 1.32kHz-nél stb. keletkeznének ezek a felharmonikusok. Ha ezek a felharmonikusok egybeesnek a hang meglevő harmonikusaival, akkor azokat a legtöbb ember nem is képes hallani.

Az intermodulációs torzítás viszont egész más tészta: két különböző frekvencia jelenlétében ha megjelenik azok különbsége és összege mint újabb frekvenciák, akkor beszélünk erről a jelenségről. Ezek szinte soha nem arányosak zeneileg a két frekvenciával, disszonánsak, mértéküktől függően kellemetlenek. Pl: ha az előbbi 440 Hz-es hangunk  mellé játszunk egy 277Hz-es C#-t, akkor az ilyen torzítást produkáló berendezésünk "legyárt" egy 717Hz-es (440 + 277) frekvenciát, és egy 163 Hz-es (440-277) frekvenciát. A 717 Hz történetesen pont az F és egy F# közé esik, és a 163 Hz-nek se sok köze van ehhez a zenei skálához. Természetesen ha a két hangforrásunk több harmonikust is tartalmaz, akkor azok mindegyikének összege és különbsége képződik! 

Tapasztalatom szerint az emberek (hangmérnökök inklúdid) vagy nincsenek tisztában az IM torzítással mint olyannal, vagy egész egyszerűen nem számolnak vele az okok között mikor valamiről releváns megállapítást próbálnak tenni.

Amit érdemes megjegyezni, hogy akármilyen eszközt is terveznek a mérnökök, azok torzítani fognak (még a legszuperebb kábelek is!), legfeljebb megpróbálják olyan szinten tartani azt, hogy az ne legyen észrevehető az emberi fül számára, vagy alternatívaként "szükségből erényt" alapon elérhető az, hogy a torzítást értékeljük jobbnak, tisztábbnak (erről majd később).  

VESZETT TESZTEK

Evidens, hogy fent említett 4 attribútumot műszerrel tökéletesen lehet mérni, ilyesmivel azok nem átverhetők. Olykor előfordul, hogy bizonyos egyedek arra hivatkoznak, hogy bár a műszerrel nem mutatható ki a különbség, ők egyértelműen hallani vélik azt.  

Na ilyenkor mi van? Két dolog lehetséges: 1) vagy rossz a teszt 2) vagy a triviális, hogy nem jó értékeket mérnek  

Itt az ideje megállapodnunk, hogy mi számít ÉRVÉNYES tesztnek. A hivatkozás hogy "más is hallja" nem számít ilyennek, lásd az előző bekezdésem a demokrácia és tudomány viszonyairól. Ha tehát valaki azzal próbálkozik, hogy valamely csodakábel jobban szól mint a másik, akkor ha nincs nála épp egy hivatalosan mért transzferkarakterisztika, akkor elég, ha érvényes tesztre hivatkozik. A "többen hallották" nem ilyen.

Kétféle teszt lehet tehát: 1) vagy mérünk 2) vagy hallás után hasonlítunk össze. Az utóbbi értelemszerűen a leggyakoribb a mindennapokban.

Először is, fogadjuk el, hogy az egyetlen elfogadható hallás-élmény teszt a vakteszt, mégpedig a dupla vakteszt: a dupla vaktesztben a teszt vezetője se tudja mit mutat, hiszen ha tudná, akkor befolyásolhatja a delikvenst. Ezt egyébként AB vagy ABX tesztnek is szokták hívni.

A tesztelt források hangereje pontosan meg kell egyezzen (0.1dB-n belül kell legyen a különbség.). A tesztnek megismételhetőnek kell lenni. Tehát pl. egy hangszeren ha eljátszuk kétszer "ugyanazt" az  érvénytelen: senki nem tud valamit kétszer ugyanúgy eljátszani. Így valójában mikrofont és preampot kizárólag hangfalon visszajátszott matérián lehet hitelesen A/B tesztelni. A nem megismételt teszteket pénzfeldobásnak hívjuk.

Érvényes teszt egyidejűleg kizárólag egyetlen paraméter változtatását engedi meg (ide tartozik az, hogy nem mozdulhat el a helyéről, pl. azért, hogy kicserélje a kábelt) és minden más információtól meg kell fossza a hallgatót. A hallgató nem láthatja, ahogy változtatnak a rendszeren, nem láthatja a tesztelt tárgyat, depláne annak logóját. Ennek roppant prózai oka az, hogy ha tudja mi a két dolog, akkor ezt az információt fel fogja használni a teszt során. Nem tudunk olyan esetről hogy ez bárkinél ne így működne. Végtére is, ha van egy tízezer forintos valami és egy egymillió forintos másik valami, joggal várhat különbséget a két dolog között! 

Biztos vagyok benne, hogy akármilyen szilárd érveket fogok felhasználni a hallásunk jellemzésére, sokan egész egyszerűen figyelmen kívül hagyják majd azt, és szajkózni fogják a saját hitüket, meggyőződésüket (mindig ez történik). Míg gyógyszereknél el szoktuk fogadni a placebo-hatás jelenségét, az audiófílek úgy gondolják, hogy ez velük nem történhet meg (én legalábbis nem találkoztam olyan hifistával, aki egy percig is kétségbe vonta volna, hogy amit hall az esetleg nem az, ami). Ha tudnák az okait, hogy miként változtatja meg a teszt eredményét ha engedünk a fenti kritériumok bármelyikéből is, talán könnyebb dolgunk lenne. 

Sztori: egyszer voltam egy HIFI magazinba cikkeket publikáló újságírónál, aki kíváncsi volt, mit szólok a kis akusztikai kavicsaihoz, hallok-e különbséget. Találjátok ki, hogy hogy a teszt helyszínét képező szoba hány százaléka volt akusztikailag kezelve (0%). Ezt azért mondom, hogy azok az emberek, akik ölre menő vitákat szoktak folytatni audió kérdésekben a legritkábban törődtek egy másodpercnél többet a lehallgatás  helyének akusztikai kezelésével. Ennek ellenére olyan biztosak abban amit állítanak, hogy gyakran az életüket tennék rá. Végtére is, melyik a könnyebben járható út, megváltoztatni egy szoba akusztikáját (pénz, idő, lehetőség, esztétika) vagy elhitetni magunkkal, hogy egy apróság bármiféle változást hoz? Értitek miről írok: a cipőm kétféleképpen lehet "tiszta": vagy kipucolom, vagy rohadtmessziről nézem. 

HALLOM A KÜLÖNBSÉGET!

Most leírom a modellt, ami megmagyarázza, miért hallhatunk különbséget két egyforma valami közt.

Mikor egy zenei anyagot hallgatunk, rendkívül sok dolgot észrevehetünk. Figyelhetünk a frekvenciákra, a tranziensekre, harmóniára, ritmusra, bármire: de soha nem az egészre együtt, hanem mindig csak egy részletre fókuszálunk. Ha pl. a basszus hangszínét figyeljük erősen, akkor fel se tűnik mondjuk, hogy pl. a hihat mit játszik. Ezért pl. ha többször hallgatjuk az adott felvételt, egyre több részletet figyelhetünk meg. Mivel mindig más részletet figyelünk meg, más részletre fogunk emlékezni. Ezért ha azzal állunk neki valaminek, hogy különbséget keresünk, akkor különböző dolgokat fogunk megfigyelni, különböző dolgokra fogunk emlékezni, ergó különbségeket fogunk hallani!

Mégegyszer leegyszerűsítve: ha különbséget akarunk hallani, akkor fogunk is.

(Ugyanakkor az a jelenség sem ismeretlen, hogy emberek olyan "felsőbbrendű igazságban" is hisznek, amit személyesen nem képesek megtapasztalni, lásd vallások: "tudom hogy van Isten!"). Természetesen ezeket a hibákat egy valid AB duplavak teszt azonnal kimutatja. Ezt többször láttam működni, mikor mindenki összevissza dolgokat ír egy teszt során, pedig korábban meg volt győződve, hogy hall különbséget. Én is áldozata voltam egy ilyen tesztnek, nagyon vicces élmény Vagy kivel nem történt meg, hogy  15 másodpercnyi vad EQ csavargatás után vette csak észre, hogy az EQ bypassolva volt végig Ez nem hiba, nem süketség, egész egyszerűen így működik az agyunk, és ez a várakozási előítéletekhez kapcsolódnak. Így van, az agyunk nem tud elvonatkoztatni az elvárásainktól sem a megerősítési előítéletektől.  A "Buyer's remorse" jelensége önmagában elég komplex pszichológia problémakör, ami arról szól, hogy egy drága vásárlás kapcsán a rossz döntés beismerése helyett miként tagadjuk a valóságot.

A vakteszt tehát a szubjektív megítélések hibáit igyekszik szűrni, de sajnos nem ad végleges bizonyítást arra, hogy két összehasonlított hangzás ténylegesen különbözik-e, és pont azért, amit már korábban is mondtam: a műszerek ügyesebbek a fülünknél. Pl. egy folyamatos lejátszott jel mellett egy 80 dB-lel halkabb masszív zajt se fogunk meghallani, mert a fülünk a hangosabb hang miatt kimaszkolja a halkabbat. Egy 80dB-vel halkabb jelet egy műszer akármikor kimér "nevetve és dalolva", és az akármikor duplán aláhúzandó: a műszer minden alkalommal ugyanúgy viselkedik.

KEDVENC ILLÚZIÓINK

Egy pár mondat erejéig foglalkoznék a halláshoz kapcsolódó illúziókkal. Több dolog is eszembe jut itt.

Az egyik, hogy a hallásunk, mint érzékelésünk folyamatosan korrigál. Pl. elvileg mindegyikőnk jól hallja a phasing effektust. Namost mikor egy szobában mászkálunk akkor ritkán vesszük észre, hogy minden hang folyamatosan phasingel a mindenkori visszaverődések miatt. Akkor miért nem tűnik fel? Hát azért, mert egész életünkben jelen van a jelenség, és az agyunk megtanulja ezt korrigálni, ill. alkalmazni amennyiben a két fülünk egyikében ha van fáziskioltás, a másikban meg nem (ami nagy valószínűséggel fennáll). Tehát felismeri, és kikompenzálja. Ezt jól tettenérhetjük, ha bedugjuk az egyik fülünket: így már sokkal jobban fogjuk hallani ezt a bizonyos phasing effektust.

Amire viszont emlékeznünk kell, az az, hogy emiatt nem szoktunk nagy jelentőséget tulajdonítani annak, hogy melyik pozícióban hallgatunk le. A műszerek viszont egyértelműen jelzik, hogy az akusztika miatt a hallható változások sokkal nagyobb mértékűek, mint amit ebből érzékelünk! Ez ilyen egyszerű: ha 10 centivel odébb megyünk, lehet, hogy már nem is olyan élesek a magasak, mert a szoba fésűszűrő-effektusa pont kioltja mondjuk a csilingelő magasat, amiről gondolhatjuk azt, hogy azért van, mert kicseréltük a kábelt egy jobbra. Az akusztika jelentősége lényegesen nagyobb annál, mint amennyit audiofíl embertársaink tulajdonítanak neki.

20kHZ FELETT ELHAGYOD A VALÓSÁGOT

Folyamatos viták voltak, hogy hallhatunk, vagy érzékelhetünk-e 20 kHz felet. Mint köztudott, az emberi hallást 20Hz-20kHz közöttre tesszük. Nagyon kevesen hallanak csak 20kHz fölött,  de a többség mondjuk általában 15-16kHz-ig érzékel. Akkor mi a magyarázat arra, hogy néha hallani vélünk olyan hatásokat, ami 20kHz FELETT történik? Tehát nem halljuk, hanem érzékeljük! Ez azt jelentené, hogy a 20kHz fontos a hangzáshűség szempontjából. Megint jövök az IMD-vel.

A hangfalak közül mondjuk elég kevés tud 20kHz felett átvinni jelet csillapítás nélkül. Viszont a hangfalak a stúdióberendezések között torzításban toronymagasan az élen járnak, tehát jelentős IMD-jük van.  Ha mondjuk azt specifikálják, hogy egy rendszer 20Hz-20kHz, akkor az felső határon még csak 3dB-vel kevesebb hangerőben mint tartomány többi részén.

Most képzeljük el, hogy van egy disszonáns hangunk (mondjuk csörgődob, aminek simán van bőven spektruma 20kHz felett): legyen mondjuk 22kHz-nél egy és 25kHz-nél egy-egy felharmonikus. A hangfal IMD-jének mértékében hallhatunk egy 25-22=3kHz-es frekvenciát is, ami bőven a hallható tartományba esik.

Ugyanez igaz az ismert 15kHz-es szinusz hangot meg tudunk különböztetni a 15kHz-es négyszögjeltől problémáról (ezt pl. Silktől hallottam életemben először, és be is nyeltem akkor). A teória alapja az, hogy a 15 kHz-es négyszög második felharmonikusa jóval 20kHz fölé esik, tehát ha két jelet meg tudjuk különböztetni, akkor bizony hallunk 20kHz felett, mert a különbség ott lehet csak. De sajnos ez sem áll meg részint a már említett IMD miatt, de a teszt másképp is korrupt lehet: a függvénygenerátorok, amiket ilyen tesztekhez használnak csúcsértéket tartanak: ugyanolyan amplitúdójú négyszög alapharmonikusa 2dB-lel több energiájú mint maga a szinusz, ergó mikor hullámformát váltunk, egy hangosabb jelet fogunk hallgatni. Ez meg aztán azt a (helytelen) következtést eredményezi, hogy különbséget hallunk a 192kHz-en mintavételezett felvétel és a 44.1 között. Tehát van különbség, de nem azért, mert hallunk 20kHz felett, hanem mert rossz a teszt

(Figyelem: ne keverjük ide most a DAW-ok és szoftverek mintavételezi frekvenciájából adód működés- és hangzásbeli különbségeket! Arról majd talán máskor.)

A fülünk éppúgy áldozata lehet az IMD-nek: tehát az előbb említett hangfalak produkálta jelenség a fülünkben is létre tud jönni pont ugyanazon okból, mint ahogy a nemlineáris eszközök esetében is láttuk. A fül nem lineáris, tehát nem képez kivételt.  Az emberi hallás és érzékelés mindezen felül frekvencia és hangerőfüggő is, sőt egyéb módokon is befolyásolható. Alkohol fogyasztásával akár 7dB-el csökkenhet a hallásunk, drogok fogyasztásával pedig tipikusan nő az érzékelésünk (ennek ellenére nem bíztatnék senkit a fogyasztásukra technikai okokból sem: túl halkra keverni egy sávot ugyanúgy nem szerencsés). A hangulatunk is befolyásolja az érzékelésünket: mindenkivel volt már ugye olyan, hogy meghallgatva az előző nap készített szupernek hitt produkciót már egyáltalán nem tűnt annyira zseniálisnak az eredmény! 

A hamis basszus illúzióról: ha egy szobának erős rezonanciája van nem pontosan, hanem egy adott zenei hang környékén, akkor új frekvenciát érzékelünk. Pl. legyen egy basszusgitár hangja megpengetve 140 Hz-en, a szobának meg rezonanciája 136 Hz-en: a gitárt hamisnak (alacsonynak) fogjuk hallani akkor is, jól be van hangolva. Ha valaki belefutott már ilyesmibe, akkor a jelenség magyarázatának ismerete sokat segíthet a boldoguláshoz.

Látható, hogy a hallásunk nem annyira mértékadó, AB teszt ide vagy oda. Nézzük hát, milyen konkluzív módszerek léteznek!

MÉRÉSEK

Az AB-tesztek nyilvánvaló hiányosságuk mellett még azért sem megfelelőek, mert a különbség érzékelésén túl nem tudja a hallgató megmondani, hogy melyik berendezés átvitele transzparensebb, vagyis hogy melyik degradálja jobban az audió jelet. Pl. ha egy tompa felvételen a rendszer beemel magasat, azt fogjuk tisztábbnak értékelni, de logikai szempontból nem ezt nevezzük transzparensnek. Vagy említhetném, hogy sokan bizonyos fajta torzításokat kellemesnek hallanak. Torzítás fura módon eredményezheti azt is, hogy valamit tisztábbnak értékelünk (pl. enyhe felharmonikus torzítás "pótolja" az elveszett magasakat, így működik az Aphex Aural Excitere is, amit egyébként bárki kipróbálhat: a jelet átküldi enyhe torzítón, majd a torz jelről felüláteresztő szűrővel csak a legtetejét hagyja meg, és azt keveri vissza az eredeti jelhez). Szóval ki kell szednünk a képletekből szubjektív részt, ha tudatos döntéseket szeretnénk hozni.

Említettem, hogy egy berendezés átvitele jellemezhető a 4 attribútummal, melyet mind könnyű kimérni akár özönvíz előtti berendezésekkel is.

A zajt, az idő alapú hibákat és a frekvencia választ túl könnyű tesztelni kb. bármivel, arra kár is szót fecsérelni. A torzítás egy kicsit komplikáltabb valami, de nem sokkal. Torzító analizátorok egymilliárd éve léteznek, és a régi analógok is tökéletesen alkalmasak a célra: simán kiszűrik az eredeti jelet a mért eszköz kimenetéről egy szűk notch szűrővel, és csak a torzítás marad. Persze mérni tudni kell, ismernünk kell a műszereinkkel kapcsolatos hibahatárokat, ismerni kell a mértékegységeket, a beosztásokra jellemző specialitásokat (pl. harmadoktávos átlagolás stb.).

Ha valaki kételkedik abban, hogy amit hall, az mérhető is, akkor pedig ott a nullteszt. A nullteszt jellegéből adódóan minden különbségi jelet megmutat, így azokat is, amit nem tudtunk az előbbi módokon mérni

A nulltesztnél jobbat nem tudtak még kitalálni, ez a sztenderd minden összehasonlításra a tudományban.

Hogy működik? Vesszük az eredeti jelet, és kivonjuk belőle a tesztelni kívánt berendezés/rendszer kimenetét, és megnézzük mi marad. Ha az eredmény tökéletes csend, akkor a két jel egyenlő ÉS azonos. Period.

HÜLYESÉGGYÁR

Innentől kezdve lehet jönni olyan téveszmékkel, mint a semmilyen méréssel nem alátámasztott bakelit és CD demagnetizáló(!).  Vagy a nyócvanhárom centi hosszú tápkábel, amit ha bedugunk, drámaian javítja a hangminőséget annak ellenére, hogy előtte több kilométernyi teljesen ismeretlen minőségű kábelen jut el hozzánk az áram a generátortól vagy a transzformátortól és teljesen figyelmen kívül hagyja, hogy ma minden kompetens mérnök képes olyan áramkört tervezni a termékébe, ami szűri a hálózat zaját, amin mellesleg ugyebár nem közlekedik audió jel.

Az effélét amúgy nagyon könnyű felismerni, általában sokkal drágábban kínálják mint amennyit ésszerűnek tűnik ezekért kifizetni és soha, egyetlenegy esetben sem készül hozzájuk értékelhető mérés (értékelhető alatt nem azt értem, mikor egy tápszűrő kimenetét összehasonlítják a bemenetével, hanem mikor a tápszűrőre csatolt berendezés kimenetét mérik előtte és utána!). Ráadásul sok esetben még azt is el tudom képzelni, hogy a gyártó elhiszi a saját hülyeségét. De akkor miért kér el pár "akusztika javító kavicsért" 159 dollárt???? Nem mondom hogy nem néznek ki jól, de a Dunaparton ingyen van.

Szóval az efféle csalásokra egy egész iparág épül, komoly pénzeket fizetnek ilyen termékekért amúgy teljesen épeszű emberek, akik pl. nem ritkán lenéznek másokat azért, akik ugyanezt csinálják más műfajban, mondjuk TV shopos hirdetéseknek bedőlve fogyasztó mágnestablettát rendelnek. Audióban még olyannal is megspékelik, hogy pl. diszkrét áramköröket tartalmazó berendezések "bejáratásához" szükséges időt (break-in period) is előírnak. Rendszerint 90 nap körül, ami szerintem nem teljesen véletlen figyelembe véve azt, hogy a bankon keresztül 60 napig van lehetőségünk élni a pénzünk visszaszerzésével. 

EGY KIS RETRÓ

Ami most következik, az pedig az, hogy amit mi érzékelünk, az mennyiben korrelál a valósággal. Azt akarom levezetni, hogy amit mi adott esetben jobbnak hallunk, az nem feltétlen transzparensebbet jelent. A valami jobb azon kívül, hogy szubjektív, kultúrális természetű is lehet..

Most akkor a történelemről: az audió őskorában (60-as évek) a berendezések gyártói nagyon komoly technikai kihívásokkal küzdöttek, ami kb. minden esetben arról szólt, hogy az alkatrészek és eszközök jelentette korlátokat megpróbálták valahogy visszaszorítani. Erre mi sem nyilvánvalóbb példa az, hogy ha felüttök egy 80-as évekbeli külföldi szaklapot, minden hirdetés a hangzáshűségről (fidelity) szól. Tehát vért izzadtak hogy megpróbáljanak leküzdeni minden gátat azért, hogy a cucc véletlenül se torzítson, és ha ezt csak megközelítették, akkor rögtön azt reklámozták.

Ellenben ma mi van? Az számít menőnek, ha valaminek karaktere van, tehát torzít. Nehogy valaki azt gondolja, hogy az Universal Audio LA-2A-t vagy Pultec EQ-t vagy a Neumann U67-et azzal a céllal tervezték, hogy vintage hangjuk legyen Épp ellenkezőleg, komoly küzdelem folyt, hogy minél kevésbé színezzenek, de csak ez sikerült. 

Aláírom, hogy nem kevés régi felvétel nagyon jól szól, de az nem a felhasznált technika miatt szól úgy, hanem ANNAK ELLENÉRE.

A HIFIstákkal analóg módon a stúdiókban dolgozók egy része sajnos tényleg azt hiszi, hogy ahhoz, hogy jól szóljanak vintage berendezésekre van szükségük, hiszen "a régi felvételek". De utóbbiak azért szólnak nagyszerűen mert:

1. Stúdióba csak a legtehetségesebb hangmérnökök / zenészek juthattak
2. Kíváló hangszereket használtak
3. Rendkívül jó akusztikájú környezetben.

A technika valójában csak egy egészséges korlát, ami mint kreatív tényező befolyásolta a felvétel kimenetelét. Más kérdés, hogy ezeket a vintage berendezéseket nagyon lehet szeretni, hiszen művészien lehet őket felhasználni, inspirálóak stb., de értsük meg, hogy a transzparenciához, mint minőséghez semmi közük sincs. Az hogy jók-e vagy sem, az már ízlés kérdése innentől kezdve, de semmiképp sem objektív tényező. Ahogy pl. az sem, ha valaki kicsit hamisan énekel, de még olyan "jó ízűen", nem lehet kijelenteni, hogy az az ének "rossz".  

A BAKELIT ÉS SZALAG DILEMMA

Most pedig szót kell ejtsek a fentiek demonstrálására olyan általános kérdésekről, mint pl. a bakelit vagy a szalag problémaköre. Hihetetlen, hogy még mindig léteznek emberek, akik azt gondolják, hogy a szalag vagy bakelit jobban szól mint a digitális médiák, pl. a CD. A "jót" itt abszolút értelemben értem, tehát hogy hűen reprodukálja azt, amit felvettünk, mert ahogy mondtam, a szubjektív résszel, az ízlésről nem vitatkozom.

Abban tényleg kiegyezhetünk, hogy ezek a médiumok nem ugyanúgy szólnak. Hogy mit gondolunk jónak illetve mi transzparens, na az okozza a vélemények közti különbséget. A hatásuk egyébként remekül mérhető.

Tudni illik, hogy a bakelitre általában külön mastert szoktak készíteni a stúdiófelvételről, vagyis amit ráírnak már helyből más, mint ami a CD-re kerül. Ennek oka prózai: a bakelit torzítja a magasakat, ráadásul még csak nem is egyformán: a belső barázdákon jobban. Régebben a lemezek vágásakor arra is ügyeltek emiatt, hogy a lemez elejére tegyék a harsányabb hangképpel rendelkező dalokat, a közepe felé haladva pedig a fedettebb, melankólikusabbakat, illetve szempont volt a hangerő helyes elosztása, mivel minél hangosabb egy dal, annál kevesebb fér el belőle egy oldalra. A lemezeket sokszor félsebességgel vágták, hogy vágó magas frekvenciás torzítását ezzel is csökkentsék. A basszust kötelezően monósítják (ami természetesen nagyon jól jön, ha a hangmérnök idióta sztereó, szétesett basszust kevert), és a dinamikatartomány megmarad 50-60dB-n belül: többet nem lehet lemezen átvinni, ez kb. 10 bitnek felel meg digitálisban. 

A lemezen tehát helyből magasat vágnak de legalábbis magas frekvenciát limitálnak (ezért vannak pl. ilyenek). Ezeket a magas kezelési trükköket CD-k készítésekor is szokták alkalmazni olykor. A bakelit másik híres viselkedése a tranziensek torzítása: minden tranziensnek van egy elő- és utó visszhangja, hiszen ahol a tű kivágja a barázdát, ott mindenképp átmenet lesz. Élményre ez olyan, hogy minél élesebb, hirtelenebb változás vana felvételen, annál jobban elkeni azt arányaiban.

Elég sok torzítás játszik szerepet tehát abban, hogy a bakelit kellemesen szóljon számunkra, de mért értékekben ez minden esetben rosszabb tranziens átvitelt, rosszabb torzítási mutatókat és jóval kisebb dinamikát, tehát rosszabb hangminőséget jelent. Végül pedig egy jó konverterrel fel tudom venni a bakelitet úgy, hogy élő ember nem mondja meg, hogy most a bakelitet, vagy annak digitalizált változatát hallja (természetesen addig a pontig, míg a bakelit hangminősége nem romlik a lejátszások során). 

Hasonló a jelenség a szalaggal is. A fej kellemes mély emelése (=vastagabb hangzás, ami valójában egy mezei EQ), a finom zaja, kellemes torzítása és komprimálása ami bizonyos hangszereknek tényleg nagyon jót tesz és valódi kreatív forrásnak tekinthető, de ettől még a szalag szintén nem tud versenyezni a szó szoros értelmébe vett hangminőségben egy jobb konverterrel. Használjuk kreatívan, okosan, de ne azért, mert az egy transzparensebb médium. 

Mindebből szerintem már levontátok azt a konklúziót is, hogy akár mi is volt a médium, amire a stúdióban rögzítettétek, kizárólag a digitális verzióban fogjátok azt hallani, amit a hangmérnök letett a master szalagra, vagy a bounce során a merevlemezre. A bakelitnél ennek lehetősége tökéletesen kizárt.

Ez lenne kb. az, amit a transzparenciáról, érzékelésről gondolok a témában zanzásítva -  ebben a formában talán alkalmas arra, hogy akár vásárláskor, akár tervezéskor, vagy stúdiómunkánk során pár dologban ésszerűbb, tudatosabb döntéseket hozzatok, részint azáltal, hogy tesztjeitekkel támasztott követelményrendszerrel mennyire legyetek szigorúak: a legtöbb összehasonlításhoz nem kell nagy hacacáré, hiszen jól hallhatók az eltérések, viszont mikor táp- és usb kábelek közt létező különbségekről kezd valaki papolni olyan árcédula villogtatásakor, ahol a vessző előtt túl sok helyiérték szerepel, akkor nem árt kicsit óvatosabbank lenni. Már ha akarunk, hiszen mindenki arra költi a pénzét, amire csak akarja.  

Attól tartok, hogy létezik olyan olvasat, melyben egy kitűnő hangmérnök munkájának nagyfokú degradálása az, mikor a felvételi lánc ezer elemének jelentőségével akár csak egy szinten említjük kábelmániánkat. Úgyhogy a HIFIsták tweakjeit és rituáléjait tiszteletben tartom, de én maradok inkább a pro audió oldalán, hiszek a tudománynak és az ésszerűségnek és a következetességnek. Függöny.

Hol is kezdődött?  Megint csak a szokásos történt: a Hit Space-ben vannak hangfalak, jó sok. Ez nagyon fontos része az üzletünknek, és a mennyiségből adódóan nagyon sokféle ügyféllel, igénnyel találkozunk, és egyre többet találkoztunk a "mi van a nyúlon túl?" kérdéssel. Hangfalat általában (a legtöbben) 100k kategóriában vesznek, aztán többen idővel feljebb lépnek, aztán mégfeljebb, és mégfeljebb.

Adódik a kérdés: van értelme méregdrága hangfalat venni, vagy ez csak pénzpacsálás? Na ez így nem jó. Hangfalat vehetünk azért is, hogy az ügyfél ne tudja nem észrevenni, hogy mi rendelkezünk hangfallal. Inkább így: segíti munkánkat az, ha többet áldozunk a lehallgatásra? Szerintem egyértelműen. A jó hangfal nagyon fontos, sokat tud segíteni. Ha a 100k kategóriában nem találunk olyat, amit szépnek hallunk, vagy nem találunk olyat ami elég részletes, jogosan merülhet fel, hogy feljebb keresgéljünk. Itthon általában 600ezer forint magasságában szokott "megállni" a piaci igény, de egyre gyakrabban törik ezt át, és előfordul, hogy a milás kategóriát kóstolgatják. Na ez az a kategória, ahol már referenciáról szokás beszélni, és mitagadás, nekünk ezzel limitált tapasztalatunk van, és talán más honfitársunk is így van ezzel. Emiatt is lejegyezzük új kalandunkat.

Az üzletben van egy nagy Genelec 1038, ami az egyik létező szubkriály midfield, meg egy NS10 egy Bryston 4B SST Pro-val, ami meg egy ipari sztenderd. Aztán egyszercsak jött hozzánk egy Quested 2108, egy Neumann 310 és most beszereztünk egy PSI Audio A21-et. Találkoztunk már ígéretes darabokkal máshol is, de a körülmények alkalmatlanok voltak objektív vélemény megfogalmazására, ezért is nem esett róluk sok szó. 

Eddig bírtuk: akartuk tudni, hogy szól a PMC, az ATC, a Barefoot meg ezek a drága ketyerék. Ilyenkor általában azt csináljuk, hogy beszerezzük vagy megvásároljuk a piacon résztvevők termékeit, és rendesen átnézzük őket. Ebben a kategóriában ez azonban steep vállalkozás. Hogy miért, arra is választ kaptunk ma.

Tehát én bent aludtam a Hit Space-ben. Hajnal 4:45-re jött a taxi és Madhead kollega. Együtt indultunk útnak Londonba a KMR-hez, ahol előzetesen egyeztettük, hogy miket fogunk tudni meghallgatni. Volt időnk mindenre, piszok hosszú volt az utazás: ugyanis csak egy napról volt szó  szállás nélkül, és ez logisztikailag több tonnányi metrózás és vonatozás dilemmájával ajándékozott meg.

A KMR London északi részén van a világ végén, és egy kb. akkora üzlet mint a Hit Space. Úgy tűnik kizárólag pro audióval foglalkoznak, tehát mikrofon, hangfal, outboard, de azt olyan mennyiségben, ami Európában nagyon ritka (azt állítják magukról, hogy náluk van európában a legnagyobb hangfal választék, és nekem úgy tűnt, hogy ez meg is állja a helyét). Úgy kell elképzelni, hogy a kínálat kb az a szint mint a Hit Space, de ők árulnak olyat is, am itthon nagyon periférikus lenne. Pl. Peluso mikrofon a Wunder helyett, kicsit furcsa volt a foghíjas Neve kínálat, de volt 2-3x annyi 500-as modul mint nálunk (mi száműztük azon termékeket, amiket nem éreztünk piacképesnek). Az alsó-közép hangfalválasztékuk kb olyan mint a miénk, de nincs Genelec (!) és Dynaudio sem. Utóbbi azért, mert a Dyna terítése Angliában nem megoldott. A Genelecet pedig annyira nem favorizálják, erről majd később.

Tehát mit hallgattunk meg:

Barefoot MM27 Gen 1:

PSI Audio A21:

ATC SCM25:

Focal SM9:

AER A22:

PMC AML-2.

A körülményeink: egy dedikált szoba, ahol két pár hangfalat lehetett egymás ellen hallgatni. A szoba Auralex szivacsokkal volt kezelve, profi hangfalállványok tartották a ládákat (egy fura, Olaszországban készült, motoros, távirányítható hangfallállvány!), Cranesong Avocet a kontroller, a konverter az Avid Omnivolt (gondolom a Pro Tools HD native miatt). A körülmények tehát kísértetiesen hasonlítanak a mieinkhez Természetesen vittük a referencia zenéinket.

Most az élményt fogom elmesélni. Abban állapodtunk meg a kollegával, hogy nem fogjuk egymás közt kielemezni a hangfalakat, hanem mindketten leírjuk mit tapasztaltunk, tehát rögtön két véleményt fogtok olvasni, sőt leírom a két kíváló, és nagyon kedves eladó Nick és Steve véleményét is. (Ebből majd látszik, mennyire másképp látjuk a dolgokat még cégen belül is, illetve mennyiben nem!)

------------------------------------------------------------------------------------

A/D tapasztalatai

------------------------------------------------------------------------------------

Első körben a Barefoot Micromain 27 (még az előző generáció, nem azt amit belinkeltem ide) és az ATC SCM25A Pro kerültek fel egymás ellen az állványra. Az ATC az ipar egyik meghatározója ha minőségről van szó, méregdrága cuccok. Az SCM 25-öt Frankfurtban hallottam egy másik kollegával, és egyikőnket sem győzött meg (videó interjút is készítettünk velük), itt viszont azt kell mondjam, nagyon ott volt a spiccen. A láda bassreflex, de elég jó és természetes mélyekkel. Nagyon szépen szólt. A Barefoot szintén egy pokolian drága játékszer, ami különleges zárt dobozú, két oldali sugárzóival a mélyekre ment rá. Az a cél, hogy mélyebbre menjen, mint bármi. Mikor Frankfurtban hallottuk, utáltuk Itt most elég jól szerepelt, és érthető, hogy kinek szánják: villanyzene producereknek. Ugyan a mélyei szerintem korántsem voltak jobban érthetőek az ATC-énél, viszont ez lement az ultra sub tartományig, majdnem ilyen gyomrozós effektusra volt képes  (az ATC is bőven elég mélyre ment amúgy). Nekem a közepei nagyon tolakodók voltak  és sokkal fárasztóbb volt hallgatni, mint az ATC-t. Ebben a körben nálam egyértelműen az ATC volt nyerő. Nick volt ott még a teszten, akinek a Barefoot a kedvence (mint nagyon sokaknak), de imádja az ATC-t is, azt mondta, "szívesen aludna vele". A Barefootot egyértelműen a villanyzene producerek fogják venni, mert az modellezi azt, ami jellemzően a felhasználás (=dizsi) helyére jellemző, még akkor is, ha ez a hangfal -ismétlen- nem bassreflex. Ez a saját véleményem, de a Barefoottal kapcsolatban nem eszközlök korrekciót: nekem nagyon nem gyön be. Tény, hogy az ilyen minimáltechnók subjai úgy szóltak rajta, hogy kinyomta a szemem (az a jó paraszt basszus), de az én általam vitt referenciákon nagy bajban lennék pl. ének helyes beállításakor, ami nekem százszor fontosabb. A tapasztalat azt mutatja, nem kell gyomrozós basszus:  Silk a 1038-asokon a boltban hibátlan, kifogástalan basszusokat és szubokat kevert. Még egy apróság: az SCM 25 az ATC egyik belépő hangfala, a Barefoot Micromain 27 viszont a cég csúcsmodellje. Ebben az értelemben a Micromain egy pénztárcabarát megoldás. Most, hogy végiggondolom, mi lehet a Micromain 27 sikere, az egyértelműen a mérete. Olyan mélyei vannak mint egy main monitornak, miközben a mérete azok töredéke (de azért elég nagy batár, és annyit mondok, hogy segítettem levenni az állványról, ami az életem kockáztatását jelentette: 31 kiló!)

A következő körben valami olyat is akartunk hallani, amit jól ismerünk, tehát a PSI és az ATC csapott össze. Nekem ebben a körben rögtön volt egy furcsaság: a PSI-nél a sávok hangereje szeparáltabb képet mutatott. De rögtön meg is kérdeztem Madheadet, hogy ez szerinte lehetséges-e? Kvázi ha a felvételen még ennyi dinamika van, akkor azon nem nyomnák meg a limitert jobban? Nekem olyan benyomásom volt, hogy a PSI expanderként működik. Ha ezt rosszul gondolnám, akkor viszont az ATC erősítője nem bírja, tehát komprimál. Ilyen összegnél ez nekem nem tűnik életszerűnek. Az ATC közepei nekem jobban tetszettek. Tolakodóbbak, pop-bunkóbbak (a szó jó értelmében), a PSI finomkodó. Éneket szerintem az ATC-n tudnék jobban beállítani, ugyanakkor a PSI sokak által méltatott gyönyörű selymes magasai jobban tetszettek. Itt szerintem ízlés és zenei közeg döntene (a PSI-t neutrálisabb dolgokhoz használnám talán, pl. komolyzene, jazz, az ATC-t meg poposabb dolgokhoz, de leginkább mindenhez ). Basszusban mindkettő jól érthető volt. Mindent egybevetve nálam az ATC nyert ebben a körben is. Csakhogy az ATC kétszer annyiba kerül. Hát…ha tehetném, kifizetném a különbséget, de ha ez concern, akkor a PSI is jó . Na mindegy, az ATC döbbenetes volt, erre nem tudok jobbat mondani.

Itt kimentünk cigizni kávézni. Visszatértünk, hogy meghallgassunk pár újabb versenyzőt. Kezdtük az AER AE22-vel. Íme a hangfal, aminek semmit nem fogsz a tetejére rakni! Steve, aki hangfalmegszállott azt mondta, hogy szerinte nagyon jó cucc, nagyon népszerű is, és hogy a tervezése az NS10 elveit követi, csak több mélye van. Nos, ezzel tényleg remekül megfogta a hangfal lényegét. Azért a pénzért nem rossz, de feltűnt, hogy ez a láda nagyon hamar zavaros hangú lesz, ahogy tolom meg rajta a hangerőt. Mivel én nem vagyok NS10 fan, ettől a hangfaltól nem nedvesedett be a szemem.

"Eljött a meszkalin ideje!" -bocs, a PMC ideje. A PMC-ből csak egy hangfal volt náluk, az AML-2-es, a D osztályú (digit végfok), és rögtön jelezték, hogy ez annak idején jó kis cucc volt, de mára elvesztette létjogosultságát. Na erről rögtön elkezdtem faggatni Steve-et, aki nagyon jól rámutatott a lényegre: ez egy pici 5"-es hangfal, ami ugyanannyiba kerül mint a rendes nagy hangfalak. Szerinte az 5"-es hangfalaknak nincs értelme, mert doboz hangjuk van (egyébként ez szerintem is így van, 6" és afelett kezd természetes hangja lenni a ládáknak). Pontosabban akkor van értelmük, ha mobilnak vagy picinek kell lenni, pl. egy közvetítő kocsiba, de inkább veszel picit gyengébb hangfalat (vagy nem gyengébbet, de mindenképp olcsóbbat), aminek nincs dobozhangja. Íme a válasz: ezért nem fogtok PMC hangfalakat látni semmilyen hangszerboltban! Jelezte is, hogy ma debütál a TwoTwo 8"-es változata, és nagyon kíváncsiak rá, az lehet a megoldás. (Khm, mennyiért is?)

A PMC-t a PSI ellen játszattuk. A PMC egyértelműen az ATC karakterét hozta a dús közepekkel, de szerényebb mélyekkel. Nagyon szép hangképe volt, nagyon részletesek a közepek, de van a hangképében egy jellegzetes valami, amit egyébként minden eddig hallott PMC-n hallottam a BB5-öt kivéve:  ez egy phasing szerű effektus (biztos nem az), amit én mindig kiszúrok, és rettenetesen idegesít. Nem vitatom, hogy velem lehet a baj, és hogy az ott van és úgy, de én ezzel nehezen tudok megbékélni ilyen árcédula mellett. Az ATC kéne még mindég!

Focal SM9: a Focalt az ATC SCM25 ellen néztük. Az SM9-cel a frankfurti debütön találkoztam először Vári Gábor kollegámmal, és meglepődtünk mennyire jól szólt. Kértünk is a Focal képviselettől hangfalat, ki mindent leszállított a Twin 6-ig bezárólag (ami már nagyon nem olcsó!), amit ugyanazzal a lendülettel küldtünk vissza, senkinek nem tetszett. A teszt viszont bennünket igazolt, miszerint nem tévedtünk Frankfurtban: az SM9 nyomokban sem emlékeztet a kisebb Focalokra: ez egy igazi nagyágyú! A 1.5M kategóriáig én ezt vagy a PSI-t választanám. Egyértelműen jobb a Neumann O310 és a Quested 2108-nál (És persze Genelec 1032, stb stb stb). Azonban az ATC SCM25-ös még ennek a fejét is megfirkálta, igaz, azzal lehetne vitatkozni, hogy a ca egy-másfél milás árkülönbséget megéri-e kifizetni az SCM-ért, de kétség kívül még határozottabb basszusai, még részletesebb közepei vannak az ATC-nek. Viszont nekem a SM9 jobban tetszett a PMC-nél, ami pedig nem kis meglepetés volt! (Ismét: PMC-ből nagyobbat kell venni, de akkor nem vagyunk egy árkategóriában!). Na mindegy, az SM9 nagyon pozitív élmény volt, és én ezt is a felsőkategóriába sorolnám. (Csak viszonyításképp: ha az SM9,  PMC és ATC hangfalai felsőkategóriásak, akkor véleményem szerint a Genelecnek, Dynának és Adamnek nincs jobb hangfala középkategóriánál).

Tehát ezek voltak a közeltéri hangfalak. Ennél nagyobb cuccuk nem volt, illetve … hát azt nem tudom minek nevezzem, a JBL-nek volt valami ultrabatár, nagyon furcsa alakú hangfala, de arra a srácok annyit mondtak csak, hogy "hát azt a JBL-ék hozták ide". Nem nagyon fecséreltük az időnket erre. Volt még a volt Acoustic Energy ex-tervezőmérnökének, Steve Philips új cégének, az SP Acousticsnak egy lehetetlenül nagy és ronda hangfala az üzletben, az SP-1. Ha megnézitek, ijesztő a mérete, és úgy ültünk le, hogy mondtam Madhead-nek, hogy "na ez le fogja vinni a fejünket." Ehhez képest egy csendesen, visszafogottan szólt,  kb mint az NS-10 kása nélkül. Nem láttam még ekkora hangfalat ennyire mély és magas nélkül, Silk bizonyára szerelmes lett volna bele

Aztán más márkákról is érdeklődtem, de nem hagytam ki a számításból, hogy ezek a srácok angolok. Itt tejet raknak a teába, 18 fok van a lakásban, bal oldali sávban közlekednek, szóval nagy valószínűséggel nem ugyanaz az origónk ellenére annak sem, hogy kevés kivételtől eltekintve a mai napig kizárólag külföldi zenekultúrán nevelkedtem. Aki követte a briteket az pl. tudja, hogy a magas frekvenciák rendjével kapcsolatban teljesen más szokás van pl. az USA vagy a magyar lemezekhez képest. De bír ott menni az elektronika is (valami kőkemény Layo & Buschwakával nyitottak, hogy na szerintük ez jól hat a Barefooton). A referencia zenéiken nem lepődtem meg, a papírformát találtam: nem is jut eszembe, hogy volt-e USA felvétel az arzenálban (Madhead?). Olyan, mintha itthon Eddán tesztelnék hangfalat, csak a Kasabian valahogy jobban szól, jól megy hozzá a Quested 2108

A Genelec náluk "nem szeretem" kategória, mert "jobban szól rajta a zeném mint a valóságban". A hülyeségnek tehát az országhatárok sem jelentenek akadályt (korábban már kifejtettem a véleményem a "jobban szólító hangfalak" logikai ellentmondásáról, miszerint a hangfal nem audio enhancer processzor, de ha az lenne, már gyártottak volna olyan berendezést, plugint, ami azt szimulálja.). Ez ellentétben áll azzal, hogy ők nem befolyásolják az ügyfelet, kínosan tartózkodtak attól, hogy véleményt nyilvánítsanak (azért ki lehetett belőlük szedni). Ha ugyanis ez a helyzet, akkor viszont igazán lehetett volna Genelec, főleg ha már kedvelik az Eve Audiót és az Adamet. Egyik sem szól jobban a Genelecnél, ezt mi nagyon jól tudjuk.

Na a lényeg, hogy kitűnő felvételeket lehet csinálni a középkategóriájú hangfalakon is: a Genelecek, Dynák, Adamek tipikusan ilyenek. Hanem a milla feletti kategóriában valami furcsa dolog történik, és ott olyan dimenzionális ugrást tapasztalunk, ami az előbbi márkán edződöttek élményein jócskán kívül esik. Megerőltetem magam, és megpróbálom megfogalmazni mit tapasztaltam:

• A felső kategóriában a hangfalak olyanok, mintha az ember nagyítóval nézné az audiót. Egyszerűen nincs kifejezés arra, hogy milyen durva detail van.
   
• Azt is tapasztaltam, hogy mivel tranziensekben meg dinamikában nagyon erősek, jól szeparáltak a hangok időben, ezért nagyon halkan hallgatva őket is tökéletesen szólnak, így aztán végképp nem fárad el az ember füle. Normál hangerőn is valószínűleg sokkal többet lehet velük dolgozni anélkül, hogy megsüketülne vagy befáradna az ember. Hangosan hallgatva pedig Mennyország, de tényleg  
   
• A legfontosabb talán az volt, hogy úgy éreztem, hogy a hangszínekkel-arányokkal kapcsolatban rohadtgyorsan tudnék határozott döntést hozni. Sokkal egyértelműbben mint a középkategória hangfalain, de nem ugyanazért mint az NS-10-en (aminek a csúcsokat és a vágásokat igyekszünk kijavítani), hanem azért, mert amit hallunk, az tényleg az, specifikáció és élmény szinten is minden összevág.
   
• A basszusok soha nem tűnek kamunak, még a basszreflex létük ellenére is (PMC esetében ugye "ATL") nagyon fókuszáltak, egyáltalán nem mossák a mélyeket. (PMC esetében megtapasztaltuk személyesen azt, amit minden PMC-s érezhet, vagyis hogy a szatellitek vásárlása után hamar kényszert érez subláda beszerzésére).

Ez az árkategória tehát azoknak való, akik ezzel keresik a pénzüket. Akik nagyon sokat hallgatják a hangfalukat, ez a munkaeszközük. Nekik mindenképp érdemes lehet erre költeni. Én a helyükben nagyon megindokolnám magamnak

A kaland hamar véget ért, rohantunk vissza a reptérre, sok sok óra utazás után (metró-vonat-repülő-taxi) valami 11 órára, este értünk vissza. Kár, én nagyon szeretem Londont, a kötelező esőjével együtt is. 

Viszont itthon se rossz, itt a cég, a kollegák, és egy új izgalom a horizonton, hogy esetleg lehet majd egyszer egy ATC-nk.... Verdikt: én is az SCM25-öt vinném haza aludni

------------------------------------------------------------------------------------

A KRM-nél látogatásunk folyamán szerzett élményeimnet én is megosztanám. A hosszas bevezetőtől eltekintenék, kezdeném is rögtön a KMR-ben szerzett első benyomásaimmal. A cég által képviselt termékek elsősorban profi stúdióeszközök, úgymint outboard-ok, 500-as modulok, mikrofonok és monitor hangfalak szinte minden létező árkategóriában. Mi ugyebár a felsőkategóriás monitor hangfalak miatt mentünk. Letessékeltek minket egy akusztikailag kezelt stúdió-ba, ahol egyszerre két pár monitort tudtunk hallgatni. Szerencsére volt nekik PSI Audio A21 hangfaluk is, amit az utóbbi időben sokat hallgattam/tunk, így mivel az nagyon hasonlóan szólt ahhoz, ahogy nálunk szólt, így jól lehetett viszonyítani.

A két nagyágyú rögtön fent is volt az állványon: az ATC SCM25A, valamint BareFoot MicroMain27. Néhány perc hallgatás után azonnal nyílvánvalóvá vált, hogy miért pont ez a két hangfal volt feltéve. Az árcédula természetesen erősen nyugat-európai, de mi ugye pont azért mentünk hallgatózni, hogy a felső kategóriás monitorok között tudjunk verdiktet mondani. A BareFoot MM27 otthoni producerekek zenészek kedvence, amit elsősorban mély hangok reprodukciójának köszönhetne. Azért e feltételes mód, mert igazából nekem lomhának tűnt a mély tartomány, kicsit mintha a közép-mély szekciótól függetlenül különálló életet élne. A közepekrről azért szólnék pár szót. Valamilyen phase jellegű effektust lehetett hallani a középsugárzókból. Hogy ez most a dupla középsugárzók és a középre helyezett magassugárzónak köszönhető, azt nem tudom. Engem borzasztóan zavart ez a "phase", a sztereó teret nehéz is volt ezután pontozni. A hangfal egy közepes méretű szobába ideális lehet, nagyobb hangerőn sem lehetett igazán érezni, hogy fulladt volna az erősítője. Összességében jó hangfal, szub nélkül is tökéletesen használható, de a középe nem igazán győzött meg arról, ilyen árcédula mellett lenne értelme a hangfalnak.

Mint fentebb írtam, a másik pár állványon az ATC SCM25A volt fent. Erről korábban kizárólag jókat hallottam (kivéve A/D és Gábor kollegámat), bár magam előtte egyáltalán nem hallottam ATC hangfalakat. A BareFoot-hoz képest kevesebb mélytartománnyal rendelkezett, azonban sokkal kiegyenlítettebbnek tűnt az alsó frekvenciák produkciója, itt már nagyjából azt is hallottam, amit elképzeltem. Eszméletlen dinamika és részletesség. A doboz kialakítása szerencsés, a reflex csövek nyílásai az oldalán helyezkednek el, könnyen találhatunk számára megfelelő helyet a szobában. Nem igazán hallottam korábban ennyire jó hangfalat, teljesen bezsongtunk mindketten.

Az első menetet egyérelműen az ATC nyerte. Ha már ennyire bejött az ATC, arra gondoltunk, hogy megnézzük a PSI Audio A21 mellett, hiszen annak ismerjük a hangját. A PSI teljesen más jellegű karakterrel rendelkezik, mint az ATC, dinamikában is jobbnak tűnt. Azért csak tűnt, mert közben felmerült bennünk a csalás gyanúja, miszerint a PSI erősítőjének működése kvázi dinamika expanderként működik. Vajon kell -e egy már masterelt zenének ilyen dinamikával szólnia??? A válasz nem egyértelmű. Az A21nagyon részletesen szól, igazi előnye igazából hangszereknél jön ki a legjobban. Teljesen életszerűen szólalnak meg rajta a hangszerek, zongora, vonósok. stb. Az ATC viszont jobban hasonlít arra a hangra, amit egy monitor hangfaltól elvárunk. A két hangfalat nem is igazán lehet összehasonlítani, feltehetőleg teljesen más szempotok alapján tervezték őket és más funkcióra szánták.

Az állványon fent maradt a PSI A21, míg a másikra felkerült a PMC AML2, ami a cég egy kis 5"-es wooferrel szerelt monitora. Bár a membrán méretéből adódóan nem ment elegendően mélyre, rendkívül részletes közepei voltak, mintha az ének és a közép lágéban teljesítő hangszerek előremásztak volna. Nagyon szép hangképe, sztereó tere volt, őszintén szólva azonnal vittem volna haza. A/D ennek a hangfalnak kapcsán jegyezte meg a "phase" jellegű idegesítő effektet, amit viszont én nem éreztem vészesnek ennél a hangfalnál. Feltehetőleg teljesen másra gondoltunk. Viszont ezért az árért (10.000$!!!) azért van jobb vétel is. A szakértő srác is ezen a véleményen volt, szerinte sem éri meg ilyen pici hangfalért ilyen összegeket fizetni. Jogos érv.

Ugorjunk is tovább. A BareFoot ugye kiesett. ATC eddig a nyerő, a PMC sajnos keveset nyújt ilyen árcetli mellett. Következő alanyunk a Focal SM9 hangfala.

Előrebocsátom, hogy volt bennem némi előítélet a Focal hangfalaival kapcsolatban. Korábban a kisebb hangfalaikat volt szerencsénk kölcsönkapni és tesztelni a boltban. Az eredmény lesújtó volt, egyáltalán nem tetszett egyik hangfaluk sem. Ami már tűrhetően szólt volna, azoknak az áráért már lehetett kapniDynaudio-t vagy Genelec-et amik köröket vertek rájuk minden szempontból. Az SM9 persze pont nem volt benne abban a csomagban, amit kaptunk, ráadásul a fórumok és a szakma nagyja is abszolút jó véleménnyel volt róla. Itt volt tehát az idő, hogy meghallgassunk. Az első pár másodpercnél megnyugodtam, valóban nem én vagyok süket, az SM9-nek semmi köze a többi Focal hangfalhoz. A PSI nekem sokkal transzparensebbnek tűnt, a hangja egyértelműen az ATC-re hasonlít. Hasonló mélytartomány, erős közép-magas ami velaószínű a három utas kiviteléből adódik. Azonnal adta magát a feladat, pakoljuk fel az ATC-t a Focal mellé, hisz nagyon hasonlóak. Ráadásul mint közben kiderült, lényegesen olcsóbb is az SM9 (1M Ft a difi). Hiába kapcsolgattuk A/B a két hangfalat (közben azért már szorított minket az idő is), én őszintén szólva nem hallottam túl sok különbséget a két hangfal között. Nyílván hosszabb időn keresztül, érdemi munkára használva kiderülne pontosan melyik hangfala is jobb, hogy az ATC által alkalmazott nyilvánvalóan drágább technológia hozza-e azt a különbséget, amit ennyi pénzért elvárunk tőle.

Közben volt egy-két hangfal, amit kíváncsiságból meghallgattunk. Ilyen volt például az Acoustic Energy AE22 hangfala ami a Yamaha NS10 hangfal alternatíva akart lenni. Jellegre, hangra valóban az NS10 zárt dobozos hangját, és kása magasait hozta. Aktív, így még külön erősítő sem kell hozzá. Ha valaki ma, 2013-ban szeretne NS10 hangú hangfalat, akkor ezért az árért kíváló választás. Egy másik hangfal egy hatalmas SP-1 névre keresztelt hangfal volt az SP Acoustic cégtől. Meglepően erőtlennek tűnt a hangja. Ilyen dobozméret mellett lényegesen jobb/több mély tartományra számítottunk. Ehhez képest egy jól szólóNS10-et hallhattunk. 

Ami meglepő volt, hogy Dynaudio-t nem lehet kapni angliában, az ADAM hangfalakat szeretik (valaki szüntesse már meg végre a ribbon magasakat!), a Genelec-ről pedig újfent azt hallhattuk, hogy túl jól szól rajta minden (kérem?). 

Ha össze kellene foglalnom pár mondtban a kirándulásunk tapasztalatait akkor ezek lennének:

• A BareFoot hangfala bármennyire is népszerű arrafelé, az ideális felhasználója a ma divatos szóval élve producer/dj, aki főként elektronikus zenében dolgozik. Nincs szükség mellé szubra, elegendően hangos is.
   
• A PMC iszonyat jó, de piszkosul drága is. Kizárólag a nagyobb hangfalaiknak lehet értelme.  (a TwoTwo 8" még csak most mutatkozik be, nekik nem is volt.)
   
• PSI Audio lenyűgözően szólaltatja meg a legfinomabb részleteket is, hangszeres műfajokhoz  nehéz elképzelnem jobb hangfalat.
   
• Az Acoustic Energy nagyon jó NS10 kópiát csinált, nincs értelme használt NS10 hangfalakat vadászni eBay-en többé.
   
• A Focal SM9 nagyon kellemes csalódás volt. Szinte hozta ugyanazt a hangképet, amit az ATC nyújtott, de jóval szerényebb ár mellett.
   
• Az ATC hibátlan. Erre több szót már nem is pocsékolnék. Lesz a boltban, mindenki meg tudja hallgatni. (Már mikor kiléptünk a KMR-től A/D esküdözött, hogy ilyenünk márpedig lesz)
   
• A Focal SM9 ára alatt ami remek hangfal az még mindig a Neumann O310.
   
• A Genelec 8000-es szériájából a 8030, 8040, 8050 egyszerűen verhetetlen. (Esetleg Dynaudio BM5/BM6, de ez már ízlés kérdése). 1032 helyett viszont inkább az O310-et választanám.

Eljött az ideje, hogy összefoglaljam azt, amit a kérdésről tanultam az eddigi ténykedésem során. Úgy tudom nekünk van a messze a legkiterjedtebb tapasztalatunk a témában, muszáj mindent újra megkérdőjelezzek, mindenbe belekössek, és legyen valami új alap, amire jobb elméleteket, módszereket lehet gyártani mint eddig.

A fizikát mellőzni fogom ahol csak lehet, viszont soha nem tapasztalt módon fogok koncentrálni a szokásokra és a pszichológiai részre, ami egyszerűségénél fogva egyszerű empírikus tapasztalatokon alapszik.

Megpróbálok pont csak annyit írni, amit a választáshoz feltétlen kell tudni.

MIÉRT VESZNEK STÚDIÓ MONITOROKAT?

Talán elsőre furcsának hangozhat, de stúdió monitorokat nem ugyanabból a célból vesznek az érintettek. Vehetünk hangfalat azért, hogy szinkronstúdióban ellenőrizzük, hogy nem történt malőr egy felvételnél, pl. vágásnál. Vehetünk hangfalat azért, mert stenket szeretnénk kapni, hogy elhiggyük a még elég béna állapotú muzsikánkról, hogy az majd nagyon jó lesz, vagy vehetünk pl. azért is, hogy szimuláljuk a hallgatók jellemző körülményeit, vagy azért, mert szeretnénk minél jobban hallani azt, amilyen a felvétel maga…. és ezek permutációi.

A megközelítés azonban hasonló: a felvétel készítésének alapvetően más igényei vannak mint zene "fogyasztásának".

Miért nem jó nekünk, zenészeknek az a hangfal, amit otthon használnak? (Pl. egy jobb hifi) Én az eddigi írásokkal nem egyetértésben azt gondolom a valódi oknak, hogy a zenét általában MÁSOKNAK csináljuk. És ez magyarázza azt, hogy nem elégszünk meg azzal, hogy nálunk jól szóljon. Ha olyanra kellene a mixet készíteni, ahogy nekünk tetszik, akkor a bölcs Silket idézve "fel se kell venni, itt a fejemben má' jó szól!". Ha két barát beszélget, azok félszavakból is megértik egymást, egy mixet viszont ismeretlenek is fogják hallgatni, egyértelműen, érthetően kell szólni, lehetőleg ne kelljen megmagyarázni a CD mellékletében, hogy milyen körülmények között érthető kizárólag a "remekmű", mert mondjuk kihasználtuk a saját akusztikánk/rendszerünk sajátosságait. Evidens, hogy ez nem működés.

Mindebből tehát rögtön látszik, hogy a konzumer hangfalakat elsősorban magunknak vesszük a saját ízlésünk szerint, míg a stúdió hangfalakat leginkább objektív monitorozási célokra (a nevében is benne van), ami próbálja kerülni a "sound csinálást". (Ezt időnként kiegészítik rosszabb hangfalakkal, de az lehet bárhol, nem feltétlen a stúdióban kell legyen).

DOLGOZNI CSAK PONTOSAN...

Legyen tehát egy pár hangfal, ami precíz, ami úgy szól, hogy azt halljuk, ami a CD-n van, vagy lesz. Korábban abból a feltételezésből indultunk ki, ezért hangfalakat objektív kvalitásai alapján ítéltük meg. Melyek ezek? Frekvencia menet, torzítás, fázis, diszperzió, tranziensek és egyéb teljesítmény meg hangnyomás jellemzők. A tök kezdők (jellemzően a piac legnépesebb szegmense!) általában rosszul értelmezik az ilyet, azt hiszik, értenek hozzá. Leolvassák a frekvencia specifikációt, hogy mondjuk 40Hz-20kHz-ig. A 40Hz-et elképzelik, és onnantól nyugodtan alszanak hogy ez csakis jól szólhat. Itt és most minden kezdőt lebeszélek itt a paraméterek értelmezéséről. Egyben jó hír számukra, hogy erre semmi szükségük nincs. Ezt majd később.

Kezdetben tehát úgy gondoltuk, hogy a kedvenc felvételeink, amik mindenhol jól szólnak, egy olyan rendszeren készültek, ami maga a nagybetűs IGAZSÁG. A logika érthető, de mégiscsak butaság.

Ennek oka eléggé prózai: a hangfalaink tökéletlenek. Mindegyik. Ezért arról vitázni, hogy melyik az igazibb meglehetősen rizikós vállalkozás.

Szóval a hangfalaink nem kicsit tökéletlenek, hanem nagyon. Szerintem egyik olvasónknak sincs abbéli illúziója, hogy ez így van, azonban a mértékéről nagyon különbözően vélekedünk. Mivel erre jó hasonlatot nem tudok mondani, azt találtam ki helyette, gondoljunk ebbe bele: amikor kompresszorokról, konverterekről, mikrofonokról vitatkozunk, akkor azok devianciája, tökéletlensége össze sem mérhető a hangfalak pontatlanságával. A hangfalak NAGYSÁGRENDDEL pontatlanabbak torzítás, frekvenciamenet, fázis és kb. minden egyéb kérdésben.

Aztán képzeljük el az akusztikát. Ugyanez: mindenki sejti, hogy a körülményei valamelyest rosszabbak a tökéletesnél. A "valamelyest" mértékét -melyről mindenkinek természetesen nagyságrendekkel eltérő véleménye van - hogy egyáltalán közelítőleg eltaláljuk, arra legyen itt egy példa:

Legyen egy szobánk, mondjuk 16m2-es, 2.4m belmagassággal. Ez viszonylag tipikus. Ebben a szobában a hanghullámok a falról rengetegszer visszaverődnek, azok interferálnak az eredeti és más visszavert hullámokkal, ami egyébként egy fésűszűrő effektust idéz elő: kioltások és kiemelések lesznek a szoba különböző pontjain és frekvenciáin (Az erősítés és kioltás mértéke kezeletlen akusztikán simán lehet akár 30dB is). Képzeljük el, hogy leülünk a hangfalaink elé, megmérjük a frekvencia menetet, majd odébb avászkodunk 10 centivel és ott is mérünk. Ránézünk a diagrammjainkra, és úgy fog kinézni, mint hogy ha két tök különböző szoba két tök különböző hangfalát mértük volna. Ismétlem, ehhez mindössze csak 10 centivel mentünk odébb és nem túloztam. (Most egy perc néma csendben emlékezzünk meg azokról, akik bátran összehasonlítanak két különböző helyen hallott hangfalat). Egy 7kHz-es hangra pl. annak a hullámhossza miatt az is kihat, ha kinyitunk egy kanapét, vagy odébb viszünk egy nagyobb dohányzó, vagy étkező asztalt. Az akusztikát emiatt rafinált módokon szokták kezelni, amire majd később adok hathatós tippeket. A szobánk időtényezős anomáliái (melyek kihatnak a frekvenciamenetre) könnyen megtapasztalhatók: tapsolj, és figyeld ki, meddig cseng a szoba és milyen frekvenciákon tart ki. (Ideális esetben fél másodperc, és minden frekvenciát azonos mértékben csillapít).

Mondjuk ott tartunk, hogy van egy akusztikailag kezelt szobánk némi fésűszűrő effektussal és egyéb jelentős tökéletlenségekkel. Ebbe akarunk mi monitorhangfalat venni a "tökéletes mix" érdekében. A hangfal pontatlanságáról annyit, hogy az ideális hangfal megépíthetetlen pl. olyanok miatt, hogy hogy a membrán előtti és mögötti teret tökéletesen izolálni kell (pl. egy végtelen kiterjedésű lapba kell azt beszerelni, ami "magától értetődően" tökéletesen merev anyag). Ha ez "nehéz" feladatnak bizonyulna, akkor pl. megpróbálhatjuk a hangszórót magát dobozba rakni, és hangfalnak elnevezni. De ez maga már hatalmas kompromisszum,. Ez törvényszerű: a hangfalakat úgy építik meg, hogy mikor kiküszöbölnek valami hibát (esetünkben azt, hogy a két térrész, tehát a fázis és ellenfázis ne tudjon egymásra hatást gyakorolni), akkor rögtön csinálnak két másikat. Ezért minden hangfal kompromisszum, már önmagában is épp elég tökéletlen, nemhogy az akusztikával együtt. Na ebben a helyzetben vitatkozunk például arról, hogy az E-Mu vagy az M-Audio konverterei a jobbak. (Ami mellesleg jogos, de talán most már jobban érezzük a nagyságrend problémáját, amivel indítottam ezt a bekezdést).

Íme egy szoba, ahol jól látszik a fésűszűrő-probléma a kezeletlen akusztika miatt (piros görbe), majd akusztikai kezelés után (kék görbe), ami azért még mindig rendesen "fésül", de lényegesen jobb esélyeket ad, illetve látjuk, hogy ez valójában mekkora mértékű probléma:



A gyakorlatban erről a szobáról van szó:




FEJHALLGATÓT VALAKI?

Mindezek után adja magát a kérdés, hogy ha ez ennyire lehetetlenül néz ki, miért nem küszöböljük ki mindezt azzal, hogy fejhallgatón keverünk, és kész. Fejhallgatón lehet jót keverni, vagyis pontosabban szólva meg lehet tanulni bizonyos szintig, ha értjük, miben áll fizikájának különbsége, de ez nagyon nem magától értetődő. Már most szólok: fejhallgatón megtanulni keverni annyit tesz, hogy megtanuljuk, hogyan jelentkeznek fülesen a monitorhangfalon tapasztalható élmények. Következésképp a monitorhangfal használata kikerülhetetlen akkor is, ha fejhallgatón akarunk dolgozni. Ha ezt a cikkemet hasznosnak találjátok, akkor minden bizonnyal ki fogom fejteni a témát részleteiben is. Most azonban térjünk vissza a hangfalakhoz!

ADJ KIRÁLY KATONÁT!

Majd később beszélni fogok arról, hogy mindenféle komolyabb megerőltetés nélkül hogy tudunk nagyságrendekkel jobb visszahallgatást elérni, most maradjunk annál, hogy miként választunk hangfalakat.

A dolog ott kezdődik, hogy kitaláljuk, mekkora és miféle hangfalra lesz szükségünk és hogy arra mennyi pénzünk van.

Az első javaslatom az, hogy vegyük meg a legjobb hangfalat, amire csak futja, és ezt nem a kereskedő mondatja velem. Az értelmetlen költekezésről gyakran beszélek le bárkit, azonban a monitorozás kérdése az egyik legfontosabb, még akkor is, ha nem tervezünk pontos mixeket készíteni. Ennek oka az, hogy a hangfalakat még a leggyakrabban használt hangszereinknél is többet fogjuk hallgatni.

A legeslegfontosabb amire emlékezzünk: egy hangfal alkatrészek összege, mindegyik a saját kompromisszumaival, így az eredő eredmény számít. Egy hangfal nem lesz jó attól, mert mondjuk (exhas) kevlár hangszórója van. Minden anyagot okkal választanak, mely hibáit más alkatrészek jellegzetességeivel kompenzálnak. Ezért a hangfal tervezésének a művészete abban áll, hogy a felhasznált elemek és megoldások KOMBINÁCIÓJÁT kell megtalálni a kívánt specifikáció elérésének érdekében. Ez nagyon fontos.

Most sajnos pár technikai dologról is el kell kezdenünk beszélni. Kezdjük a mérettel: a hangfalunk lehet 1, 2,3 vagy 4 utas. Ez annyit jelent, hogy hány hangszórót találunk egy dobozban. Az 1 utas nagyon speciális, limitált frekvenciaátivellel. Sajnos nem ismerünk olyan anyagot, ami a teljes hallható frekvenciatartományt képes megjeleníteni, főleg nem arányosan minden hangerő mellett. A leggyakoribbak a 2 utas rendszerek, melyek egy mély- és egy magassugárzóból állnak. A 3 és 4 utas rendszereknek középsugárzójuk is van, és az az elterjedt nézet, hogy ezek a legpontosabb hangfalak. (Fontos: amiatt, hogy egy hangfal háromutas, nem jelenti automatikusan azt, hogy jobb mint bármelyik kétutas, és ezzel utalnék az előbbi kijelentésemre, a felhasznált elemek kombinációjára). Pl. amikor háromutas rendszerről beszélek, akkor nekem az ATC, PSI és PMC márkák jutnak eszembe, nem az Orion Hi-Fi hangfalak. És hogy a tökéletlenséget említsem ismét: nincs két egyforma karakterű sugárzó. Eleve teljesen más anyagból készülnek. A tervezőek annyit tehetnek, hogy megpróbálnak hasonló viselkedésűeket összepárosítani (pl. hasonló módon változzon meg a karakterük a teljesítmény változásával stb.), a maradékot pedig elektronikailag illetve akusztikailag korrigálják (gondoljunk pl. arra, hogy egy mély- és egy magasnyomó által keltett hullámok kiindulási pontja teljesen máshova esik).

Namármost az otthoni stúdiók mérete az egyik fő szempont: kis helységekbe leginkább 5", max 6"-es mélysugárzóval rendelkező hangfalat tennék, nagyobbat nem. Ennél fogva a 3 és 4 utas rendszerek kizárva. A kis szobák nagy problémája ugyanis a mélyfrekvenciák reprodukciója, mivel a mély frekvenciákhoz tartozó hullámhossz összemérhető a szoba méretével. Mindenki maga döntse el, hogy precízebb basszust szeretne, vagy többet, de kevésbé kivehetőt. Ha nem tud dönteni, dobjon fel pénzt. Lehetőleg rögtön egy köteggel,  mert a harmadik változat az akusztikai csillapítás, ami legalább annyi lesz mint maga a hangfal, vagy több. A sub hangfal keverés kérdésében nem fog segíteni, hacsak nem abban, hogy rögtön lehet érezni, ha mondjuk egy mélyfreki véletlenül "ott maradt". Nagyobb szobákba (pl. egy nappali vagy garázsmérető stúdióba) már raknék 6", 8" vagy 10"-es hangfalakat is. A teljesítmény NEM mérvadó már csak azért sem, mert a teljesítmény és a hangnyomás nem közvetlen összefüggő paraméterek, másrészről úgyis közelről hallgatjuk. (Az akusztikai kérdésekről és hangfalelhelyezésről közben írtam egy külön esszét, amit belinkelek). Fontos még, amire talán nem mindenki számít, hogy egy gyártó egy termékcsaládján belül a különböző méretű hangfalak nagyon másképp bírnak szólni. Ez alól eddig két kivételt találtam: a Genelec 80-as szériájának tagjai (8020,8030,8040,8050) ugyanolyan akusztikai helyzetben döbbenetesen hasonlóan szólnak (a kisebbeknek nyilván kevesebb mélye van és halkabb, de minden másban ugyanaz). Ugyanez a PMC TwoTwo-ra.

A másik eldöntendő tényező, hogy a hangfal zárt, vagy ún. bassreflex legyen. Röviden vázolnám melyiknek mi a jellegzetessége, bár a szűkebb büdzséjű érdeklődőket ez valószínűleg nem fogja érinteni, de a cikket úgy próbálom írni, hogy mindenki számára tudjon érdekeset mondani, egyben segíthet megérteni, mit hallunk, ha teszteljük őket!

A zárt ládák olyan rendszerek, melyek …ehm, mindenhol le vannak zárva, ezért itt a külső-belső nyomás fizikai jelensége az egyik fő tervezési gond. A belső állóhullámok keletkezését úgy elimináljlák, hogy még ha a hangfal kívülről hasábnak is néz ki, belül szabálytalan alakúra készítik, bent pedig nehéz anyagokkal nyeletik el a hangenergiát, kiküszöbölendő azok belső akusztikai káosza. Egy jó zárt ládát onnan ismerünk meg, hogy megütögetjük, és teljesen tompán kell kopognia, nem rezonálhat, csönghet. Működés közben az oldallapok alig, vagy egyáltalán nem rezeghetnek (persze kivétel itt is akad, ami pont utóbbinak veszi hasznát). A zárt láda azért nem teljesen zárt, van benne nyomáskiegyenlítő (pl. változó időjárás ne csináljon nyomáskülönbséget), ami meg nem szuszoghat, fütyülhet. Ami számunkra viszont fontos a zárt ládákkal kapcsolatban: 1) A méretük elég kritikus, ugyanis megfelelő mély átvitelhez elég nagy dobozt kell tervezni, sajnos. 2) És nem is túl hatékonyak teljesítményben: nagyon nehéz és költséges belőlük hangos rendszert építeni. 3) Az ilyen rendszerben nincsenek nagy rezonanciák, az egész nagyon jól kontrollálható etekintetben. A mély hangerőben általában alulmarad a a bassreflexekhez képest: viszonylag hamar kezd csillapodni a mélyfrekvencia átvitel, de azt nagyon lankásan teszi, mindössze 6dB/oktáv mértékben. Tehát ezek jellemzően megjelenítik a nagyon mély tartományokat is, csak legfeljebb halkabban mint a bassreflexek. 4) Majd látni fogjuk a másik példában miért van ez, de a zárt ládák legfőbb előnye az, hogy a tranzienseket nem kenik el: nagyon gyorsak. 5) A zárt kialakítás miatt viszont hajlamosabbak harmonikus torzításra.

Bassreflex hangfalak: nagyrészt, kb 95%-ban ezekkel a ládákkal találkozunk. A lényegük az, hogy a láda járulékos rezgését felhasználják a basszus reprodukciójához, ezért sokkal hatékonyabb (értsd hangosabb) hangfalakat lehet így építeni. Ilyen módon egészen kicsi térfogattal rendelkezőknek kis erősítővel is hihetetlen sok basszusa lehet. A konstrukció abból áll, hogy a mélnyomó ládán belüli rezgését hallhatóvá teszik a külvilág (hallgató) számára egy nyíláson keresztül. Tervezéskor tehát úgy alakítják a nyílás méretét, hosszakat, távolságokat, hogy az részévé tudjon válni a hangképnek. Egy ilyen rezonancia-transzformációt úgy képzeljük el, mint mikor belefújunk egy üdítős üvegbe, és az "fütyül". A fütty hangmagassága az üveg dimenzióitól függ. A hangfal esetében ezt a hangot jó mélyre hangolják, de az elv ugyanaz, a membrán az összenyomott levegőt préseli ki a nyíláson. Technikailag ez egy Q rezonancia, amit pl. filterek világából is ismerünk. Egy akusztikai EQ ha úgy tetszik.

Az ilyen akusztikai rendszer tervezése eléggé komoly szakértelmet és kísérletezést kíván, eredményül pedig szignifikáns basszus energiát képes megjeleníteni. Ha gyenge a tervezés, a Q rezonancia nagy lesz, vagy széles, ekkor van az az sokak által jól ismert jelenség, mikor minden basszust kb. ugyanolyan hangmagasságúnak hallunk. Tipikusan nagy PA rendszereken tapasztalunk ilyet (kb meg se lehet különböztetni a basszust a lábdobtól), vagy az olcsóbb hangfalakon, amikbe nem raknak elegendő teljesítményű erősítőt, viszont agyig fokozzák ezt a rezonanciát. De bármilyen legyen is a láda hangolása, a bassreflex technikának van egy jelentős hátulütője: az előbb tárgyalt rezonancia frekvencia alatt a frekvenciák nagyon gyorsan, 12dB/oktávval, vagy annál is nagyobb meredekséggel csillapodnak, így nagyon hamar megszűnnek. Tehát a rezonancia frekvencia környékét fogjuk hallani leginkább, azt viszont nagyon. A zárt ládák tehát általánosságban sokkal naturálisabbak etekintetben (és persze sokkal halkabbak is ugyanabban a méretben). A másik, hogy a bassreflex "trükközés", a nyílások méretével való játék az energia tárolását és késleltést jelenti, ezért a mély tartományok felé haladva egyre jobban elkeni a tranzienseket, egyre érthetetlenebb lesz a hang. Ha valaki tehát azon csodálkozott, hogy hogy lehetséges az, hogy két hangfal, amely elvileg ugyanolyan mélyátviteli görbével rendelkezik mégis eltérő basszusok érthetőségében, most megtudta a választ. Mindez a jelenség jól nyomon követhető olyan frekvenciaátviteli diagramokon, melyek a harmadik síkon az időt is megjelenítik (Ezek a vízesés-grafikonok. Ugye emlékszünk még arra, amit mondtam a specifikáció teljességéről?). Ezeket a jelenségeket persze profi tervezéssel, válogatott alkatrészekkel csökkenteni lehet, ez magyarázza azt, hogy a jobb bassreflex hangfalak miért olyan drágák. De legyen akármilyen drága egy ilyen hangfal, a zárt és a bassreflex hangja basszusokon eléggé más.

Az ATL lenne egy harmadik kategória, jellemzően a PMC hangfalakban használják (még a disznó nagy BB5-ben is!). A dobozon belüli akusztikai viszonyokat csillapítja és a bassreflexekhez hasonlóan kiegészíti a hangképet. Mivel egy ilyen ATL jó hosszú akusztikai cső "begyömöszölését" igényli a hangfal dobozán belül, ez nem tud olcsó lenni sehogy.

Mielőtt azonban mindenki úgy érzi, elveszett, hogy most melyik megoldás mellett voksoljon emlékeztetem, hogy a legtöbb esetben úgyis rossz akusztikai körülmények fognak rendelkezésre állni (párhuzamos falak, kis szoba, a falak hossza ugyanakkora vagy egész számú többszörösei egymásnak, rossz elhelyezési lehetőség stb), épp ezért úgy gondolom, előlép egy másik szempont, mégpedig az, hogy mennyire tetszik a hangja.

A végső érvem pedig emellett az, hogy nincs tökéletes hangfal. Ezért is esküsznek a zenészek annyi félére!

SPECIFIKÁCIÓ IS ÉS NEM IS

A specifikáció elmond mindent amit tudnunk kell adott berendezésről, de csak akkor, ha minden specifikáció rendelkezésre áll. A gyakorlat azonban az, hogy a gyártó által megadott specifikációk (főleg az olcsóbb hangfalaknál) nem teljesek, gyakran félrevezetők, vagy hamisak, amit pont a célcsoport nem tud értelmezni. Pl. oda van írva, hogy a hangfal 40Hz-20kHz-ig visz át. Aki ebből azt gondolja, hogy ez jó, az jobb ha tudja, hogy épp a marketing osztály áldásos működésének áldozata lett. A frekvenciaátvitelnél ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, hogy milyen pontossággal tartja az adott hangerő értéket a hangfal az adott frekvencián egy referencia frekvencián mérthez képest. Pl. egy hangfal lemehet 40Hz-ig, de ha azt már csak műszerrel tudjuk mérni, de nem halljuk, azzal nem leszünk kisegítve. A drága hangfalakhoz persze adnak gyári mért grafikont.

Az OLCSÓ hangfalaknál ha nem specifikálják, akkor az 1kHz-es frekvencián mért értékhez képest 10dB-s eltérésen belüli átvitelre szokták azt mondani, hogy azt még reprodukálja. Minthogy kb. 3dB hangerőkülönbséget meghallunk, a profi cuccok esetében ezt általában +/-2dB ill. +/-3dB pontossággal szokták megadni, és jellemzően azt jelenti, hogy a mély és magas letörés között tökegyenes a "görbéjük". Csakhogy az olcsóbb hangfalak frekvenciagörbe közepén is változik akár 10dB-ket is (két irányba az akár 20 dB is lehet ugye), ezért így próbálják behatárolni, hogy hol van a mély és magas letörésük, ami viszont azzal jár, hogy beleveszik azt a tartományt is, ahol már a basszus jelentősen csillapodik, míg a szigorúan specifikált profi hangfal esetében még csak épp elkezd halkulni, így papíron lehetnek egy kategória is. Azt se felejtsük, hogy diagram nélkül nem látjuk a változás jellegét. Pl. egy bassreflex hangfal mélyei a letörés után kétszer meredekebben halnak el mint a zárt ládák mélyei, ami elég jelentős különbség. Olyannyira, hogy lehet, hogy utóbbin a szubokat is fogjuk hallani még, miközben a bassreflexen már nem. Értjük már mi a gond?

Aztán gyakran ha van grafikus átviteli diagram, néha azt is használhatatlan, mert csalnak rajta. Ha pl. 1 milliméternyi egység 20dB-nyi változást jelent, akkor minden hangfal tök lineáris a két határfrekvencia között. Azt hiszitek szórakozok, mikor ezt a 20 dB-t előhúztam a zsebemből, de sajnos nem.

A további baj persze az ezzel, hogy a hangfalunk pontos frekvenciaátvitelét ismernünk kellene mégis. Hogy miért? Pl. azért, hogy ne EQ-zzunk azalatt a freki alatt, amit a hangfal nem visz át. Ha pl. 80Hz az alja, de mi 50Hz-nél emelünk, emelkedni fog a 80Hz is (mert ugye ez egy fokozatos görbe), de fogalmunk nem lesz arról, hogy végülis mit csináltunk 50Hz-nél.

Talán még mindig emlékeztek arra, amit az elején mondtam, vagyis hogy mennyire fontos, hogy teszten a hangfal hangja. Ezt teljesen reális alternatívának gondolom a paraméterek böngészése helyett.

TESZT IDŐ

Itt az ideje tehát hallgatózni!

Ideális esetben vannak kedvenc felvételeink, úgynevezett referenciák, amikben halálbiztosak vagyunk, az etalon a helyes arányról, mély, magas, sztereó, stb. Itt megemlíteném egy mondat erejéig, hogy ne olyan felvételt válasszunk, ami nekünk tetszik. Sok ember pl. imádja a torzítást. Én is szeretem pl. nézni a hóesést egy szép tájon mert esztétikus, de ha újságot szeretnék olvasni, inkább választok egy száraz, kivilágított, ízléstelenül berendezett nappalit gusztustalanul kényelmes fotellel. Azt akarom mondani, hogy szerezzünk olyan felvételt, ami elsősorban jó, nem kell hogy szép is legyen. (Pl. Michael Jackson felvételeivel vagyok így, mondjuk Earthsong). Ezeket vigyük magunkkal, és próbáljuk összehallgatni más hangfalakkal A/B tesztben.

Most már elárulhatom mi a hacacáré ezzel a referenciafelvétellel: bármilyen frekvenciaátvitelű hangfalat a fül rövid idő alatt megszokik. Ezért keveréskor egy másik sávra behívjuk a referenciánkat miheztartás végett, hogy ne tévedjünk el. Olyan ez, mint egy vonalzó, vagy vízmérték, amit tudunk követni.

De akkor meg most megkérdezitek tőlem, hogy ha úgyis van referencia felvétel, és megszokjuk bárminek a hangját, akkor mit jövök az akusztikai környezettel. Utalnék az első bekezdésemre: azért, mert ha a szobánk akusztikája nagyot téveszt, akkor valójában a "szobánk frekvencia hibáit fogjuk EQ-zni", és nem a zenét! Ergó egy másik helyen nem fogjunk tudni kiváltani az általunk elképzelt arányokat és hatást.

Vissza a hangfalakhoz, és nézzük a pszichológiai oldalát! Lesz egy jó esetben korrekt A/B teszt környezetünk, meghallgatunk valami referencia zenét, és megítéljük, melyik hangfal az "igazibb". Most pedig intézzünk újabb kérdéseket!

"NEM JÓ A MONITOROD, MERT JOBBAN SZÓL RAJTUK A ZENÉM MINT A VALÓSÁGBAN!"

Orbitális baromság, amit az emberek hallanak egymástól, de mint saját véleményüket adnak tovább (főleg a Genelec nevével kapcsolatban hallotam ezt). Az imént tárgyaltam azt, hogy egy hangfal mennyire elképzelhetetlenül pontatlan, erre valaki azzal jön, hogy jobban szól rajta a hanganyag mint ténylegesen. Legalább egy percig el kellene gondolkodni ilyen információk befogadása előtt.

Fogadjuk el, hogy van egy hangfal, ami szerintünk jól szól, dehát azért kerül ötször annyiba, az a dolga. De ez azt is jelenti, hogy a mégjobb felvételnek mégjobban kell rajta szólnia. Mindemellett hallhatónak kell lennie a hibáknak is, amennyiben nem csak az összképet, hanem a részleteket is megfüleljük.

Ha egy hangfalon rossz és jó felvétel között nem hallunk különbséget, akkor viszont egyértelmű, hogy a hangfal torzít, csak nekünk az pont tetszik. Pech! Ezért ilyenkor jó tudni, hogy akkor a mi szubjektivitásunk az egyenlet hibatényezője. Ha nem arról van szó, hogy torzít (és egy Genelecet nem szoktuk ebbe a kategóriába tenni), akkor tulajdonképp egy nekünk tetsző hangfalról akarjuk magunkat lebeszélni. Ne tegyük! Hacsak nem vagyunk tudatában annak, hogy rossz az ízlésünk, és ezt ilyen módon nem merjük felvállalni.

Egyébként is...ha pl. a Genelec böszmemód jobban szólaltatná meg a zenénket mint amilyen, akkor már rég kijött volna pluginben (mondjuk Genelecizer néven), és most már békésen Dynaudiózhatnánk, senki nem szólhatna meg bennünket. (Ez persze hülyeség, de erősen próbálok alternatív szórakozás után nézni a cikkírási tevékenység közben).

Ezzel a szekcióval pedig arra akartam kilyukadni, hogy ha már bármilyen hangfal tökéletlen, legyen olyan, hogy legalább csak egy kicsit jó legyen hallgatni. Egy száraz, béna Yamaha NS10-en nem elég, hogy halljuk, hogy mennyire nem tudunk semmit, még csak nem is szól szépen. Hogy mégis miért használnak mindemellett ennyire kellemetlen hangú hangfalat? Nos, ugyanazért, amiért pl. futóedzéseken ólmot kötünk a bokánkra, hegynek felfele futunk, stb. Ha egy NS10-en elviselhető a zenénk és még érteni is, akkor az máshol is működhet. Azt viszont ne várjuk, hogy jól fogunk szórakozni. (Megjegyzés: Bob Clearmountain -akit okaként neveznek az NS10 elterjedésének- azt kérte anno, hogy hozzanak neki egy nagyon rossz hangú, hordozható hangfalat, amit magával tud vinni. Ez volt az NS10, de mivel ez nem szólt elég rosszul, még egy papírlapot is tett a magassugárzó elé, ennek hatását próbálták implementálni a végül elterjedt NS10m-ben. Ennek a hangfalnak a története egyébként ebben a cikkben olvasható.)

Itt egy nyúlfarknyi kitérőt hadd tegyek: észrevettem, hogy időnként sokkal igényesebbek vagyunk mint az általunk nagyra tartott példaképeink. A legnagyobb szintigurukról kiderült hogy még azt se tudják, valójában milyen hangszert használtak úgy általában sem, ugyanígy el tudom képzelni, hogy a külföldi hangmérnökök nem vekengenek annyit hangfalon, mit jónéhány amatőr, pedig mindig más környezetben, változatos hangfalakon kell dolgozniuk. De rendes srácok vagyunk, elfogadjuk azt, ha valaki nagyon sokat gondolkozik azon, hogy most akkor a Prodipe vagy a Mackie szól jobban, majd ebből nagyobb ívű érvelések, viták is keletkeznek. (A legviccesebb az, mikor a szakmai rész megszűnik, és a két tábor cheerleaderként drukkol az egyes gyártóknak).

Elképzelhető stratégiának tartom egyébként azt is, hogy azt mondja a hangmérnök, hogy az épp használatban levő hangfalhoz igazítja a hangképet, nem egy ideálisnak gondolt hangfalhoz, abban reménykedve, hogy azok az emberek, akik az ő zenéjét kedvelik a hasonló ízlésük miatt hasonló hangolású-jellegű visszajátszó berendezést használnak majd, ezzel kihasználva az extra lehetőséget. Először kicsit okkultizmusnak tűnt, de meggyőztem magam, hogy mégsem az. Egy komolyzene rajongó valószínűleg nem fog laptopról zenét hallgatni a nappaliban, és nem lövünk nagyon mellé, ha pl. valami amerikai RNB-t csinálunk, feltételezzük, hogy a fogadó oldalon lesz valami komolyabb subwoofer (Silk egyik afroamerikai ügyfelének az autójában - stílszerűen a műfajhoz igazodva KIZÁRÓLAG mélynyomó volt. No comment.).

Tehát, vehetünk hangfalat úgy, hogy pontos hangot akarunk, vehetünk olyat, ami nem fárasztó (pl. kevés magasa van), vehetünk olyat, ami bennünket inspirál: ezek mind valid okok, és ha ezt elfogadjuk, akkor adott esetben arra is ügyelnünk kell, hogy végül milyen zenét fogunk csinálni. Nekem pl. nagyon tetszik a Quested 2108 hangja, ami minden, csak nem lineáris. Senkinek nem ajánlanám, aki komolyzenét akar keverni. Komolyzenére ATC-t, PMC-t és PSI-t szoktak használni.

Egyet jegyezzünk meg: minél inkább olyan hangfalat választunk, ami a lineáris specifikációtól eltér, annál inkább az történik, hogy az adott hangfalra keverünk. Hogy mi az igazság, azt pontos mérések teljesen jól megmutatják, jobban hihetünk annak, mint a fülünknek. Mindez persze csak akkor, ha minden adat a rendelkezésünkre áll.

…SOKKAL JOBBAN KIJÖTT A KÜLÖNBSÉG!

Hangfalak összehasonlításakor szokott érv lenni, hogy X hangfalon sokkal jobban kijön a különbség mint Y-on és Z-n, amiből az a következtetés, hogy X hangfal sokkal leleplezőbb, tehát X-en gyorsabban lehet döntést hozni. Ez teljesen helytelen konklúzió.

Ha Y és Z hangfal a lineáris, és X tele van durva rezonanciával (olcsóbb hangfalak ugye), akkor evidens, hogy X-en lesz különbség, és gyorsan "korrigálunk" EQ-val. Valójában az történik, hogy az X hibáját EQ-zzuk ki. Tipikusan az NS-10-re szokták mondani, minek a frekvencia diagramja eképp fest:

Ezt a hangfalat sokimndenre lehet és érdemes használni, kivéve etalonnak. Vicc nélkül mondom.

Értsük meg, hogy a jó hangfal nem a különbséget hozza ki, hanem a LÉTEZŐ különbséget kell megmutassa. A torz hangfal a nonlinearitása miatt nem feltétlen csak elfed, hanem mint egy rezonáns EQ ki is emelhet, vagy eltűntethet, ezért ott is mutathat különbséget ahol valójában NINCS. Tehát a hangfalunk mutassa meg azt is ha van különbség, és azt is, ha nincs!

Ha nagyon nem lineáris hangfalat választunk -és az NS-10 pl. ilyen- akkor valójában az történik, hogy a hangfal hibáit EQ-zzuk a mixben, A kérdés az, hogy ez mennyire jó stratégia. Az igaz, hogy a 80-as években az elterjedt hangfalak a háztartásokban hasonlítottak az NS-10-re, de napjainkban ez pont nem igaz. Egyrészt szélesebb sávon dolgoznak (több mély, több magas, bassreflexek, az NS10 meg zárt!), másrészt semmi közepük, ahol viszont az NS-10 anomáliáit próbáljuk ki EQ-zni hosszasan. Gondolom értitek, mi itt a gondom.

MOST AKKOR MINDEGY, HOGY MIT VESZEK?

Érdekesmód ezt a kérdést soha senki nem tette fel nekem, pedig abszolút jónak gondolom, ezért kitaláltam, haza lehet menni, és a környezetet terhelni ezzel. Bár az előbb azt mondtam, hogy a profik nem lacafacáznak hangfalválasztás kérdésében sokat, egy dologban holtbiztos vagyok: kivétel nélkül meg tudnának nevezni egy szintet, ami alatt nem dolgoznak már. Először is, a lazaságot (amit a tudás tesz lehetővé) ne keverjük össze az igénytelenséggel. 

Szóval ha megkérdeznénk a gyakorló hangmérnököket, úgy gondolom, hogy a minimális szintet olyan termékeknél húznák meg, amik jócskán 100k forint felett vannak. De mondjuk egy Genelec 8040-en vagy egy Dynaudio BM6A szinttől kezdődően már el tudnának kavirnyálni valami segédhangfallal a mix végéig. Utána viszont jön a mastering, és ott nincs cicázás. Mastering szintű stúdióban ott lesz valami olyan cucc, ami fixen nem leárazásból jött, ha értitek mire gondolok. Az pedig teljesen általános gyakorlat, hogy a mastering visszaszól, hogy "oké, ezt most újra kéne keverni mert 6kHz-nél kicsit több, mint kellene, és az abszolút nem az én feladatom". Ami ugyancsak megerősíti azt a hipotézisemet, hogy a monitorhangfal választásba profiknál belefér egy kis lazaság.

Most jön az a bizonyos "Ha DJ Zsiráfnak jó volt az a cucc, akkor nekem is jó lesz!". Hát nagyon nem. DJ Zsiráf híres, az ő lemezeit akkor is megveszik, ha nagyon ocsmány dolgokat csinál rajta, mert híres, és híres embertől még olyat nem hallottak, ergó érdekes. Ha pedig DJ Zsiráf valóban nagyon tehetséges, akkor a szokásos logikai menet a mérvadó: egy profi autóvezető egy szarabb autóval is állva fog bennünket hagyni.

Végül pedig mi nagyon másak is lehetünk mint a kedvenceink. Ritkább az, mikor egy híres zenekar olyan zenét játszik, mint a példaképei (márcsak azért is, mert ha jól utánoznák, nem lennének elég eredetik, következésképp híresek sem ). Jellemzően mindenki más hangfalat hall jónak, persze vannak rendszeresen befutó favoritok, ami általában sok mindenkinek tetszik. De simán lehet az is, hogy tök egyedi ízlésünk van.

A JÓSÁGI TÉNYEZŐ

Most láttuk, hogy egy profi össze fog keverni egy lemezt elég jól egy közepes szintű hangfalon is. Akkor minek használjon sokkal drágábbat?

Na itt van két nagyon lényeges pont, és ezt egy hasonlattal fogom szemléltetni. Egy jó hangfal olyan, mint egy számítógép monitor, amin grafikázni szeretnénk.
Pixelezni egy CRT monitoron nem jó ómen a kínai asztrológia szerint, arra jobb egy LCD. Ha a monitorunk nagy, és jó felbontású, gyorsabban tudunk dolgozni, nem kell mindig ki-nagyítani-vissza-nagyítani a részeket, hanem csak átlátjuk az egészet. Én így tudnám szemléltetni egy nagyon jó hangfal lényegét: felgyorsítja a workflow-t. Részint kisebb valószínűséggel utáljuk meg amit csinálunk, nem süketülünk meg, és végül sokkal több időnk marad kreatívnak lenni, hiszen a motorikus feladatok gyorsabban végrehajthatók és kevesebb kísérletezéssel, nagyobb biztonsággal hozzuk meg a döntéseinket. A kreatívkodásra szánt idő rendkívül fontos egy produkció szempontjából, úgy is mondhatnám, az adja a lényegi különbséget.

NE FÁRASSZ!

Sokat hallom, hogy egy hangfal hangja fáraszt, az ellene az érv. Ez létező probléma. Manapság a monitor gyártók is rákaptak a smiley-formájú frekvencia átvitelre, tehát hogy nyomják a magasat. A sok magas, főleg ha olyan minőségű fárasztó. A dinamikus hangfal is fárasztó. ...ha hangosan hallgatják! Hogy hogy célszerű monitorozni….ahogy azt már sejtitek, egy újabb cikk

MOSTMÁR AKKOR TÉNYLEG VÁLASSZUNK!

Először is, akinek nem volt még stúdiómonitora, ha csak 100k forint körül szán is rá, nagyon boldog lesz vele. Szinte biztos. De azért nem árt, ha van valami objektív képünk arról, hogy hogyan is teljesít az adott hangfal. Berakjuk hát a referencia anyagunkat, melyről az alábbiak elmondhatók:

• teljes frekvencia spektrumot lefed
• dinamikus (vannak benne halk, hangos részek, nincs kipréselve limiterrel)
• mindneképp monó kompatibilis!

És akkor megpróbáljuk levonni a következtetést úgy, hogy bizonyos szempontokat figyelünk. Ne csak azt nézzük, hogy nekünk tetszik-e amit hallunk, mert az ízlés kérdése, és akkor nem világos, hogy most akkor zenefogyasztók vagy zenekészítők vagyunk.

Mik lennének ezek:

• Keressünk a hangképben olyan hangot, amit ismerünk. Egy beszéd vagy énekhangról elég nagy magabiztosságról el tudjuk dönteni, hogy az úgy szól-e, mint a valóságban. Ugyanez nem mondható el mondjuk egy szintetikus hangról (mihez képest szól úgy, ahogy?).
   
• Hallgassuk meg a tranzienseket: ezek a hangok kezdeti pár milliszekundumos részei, amiket a stúdiómonitoroknak nagyon precízen kell reprezentálniuk. Egy lábdob, egy basszusgitárnak (tehát a ritmusszekciónak) élet-halál kérdése az, hogy lehessen pontosan hallani mikor ütötték / pengették meg. Nem kezdődhet úgy, mint egy szőnyeghang! Tehát legyen meg és annyi ideig tartson, mint a felvételen, ne legyen elmosódva.
   
• Figyeljük meg a dinamikai viszonyokat! A halkabb és a hangosabb hangok távolsága legyen olyan nagy, amennyi csak lehet. Ha a mix amit hallgatunk jó (nincs széttaposva limiterrel) és egy lábcin pont ugyanolyan hangos mint az ének, akkor jellemzően nem túl jó a dinamika reprezentálása. Valószínűleg nem bírja az erősítő. Megfigyelhetjük pl. a zengetők lecsengését is. Hova "megy el" és hogy tűnik el.
   
• Hallunk fázishibát a frekvenciamenetben? Jellemzően a crossover frekvenciák környékén tud rendes kalamajka lenni, általában éneken nagyon hamar kiszúrható.
   
• A basszus csak sok, vagy érthető is? (Emlékezzünk mint mondtam a bassreflex hangfalakról!)
   
• Mennyire fárasztó hallgatni a hangfalat? Általában a sok magassal rendelkező berendezések problémája ez. (Hangfal teszt közben ne hallgassuk hosszasan hangosan a tesztalanyokat).
   
• Milyen a magasak minősége? Egy torz magasakat produkáló rendszeren minden magasfrekit tartalmazó hangszer ugyanúgy szól, nincs jelentős különbség mondjuk az ének felső frekvenciái és egy lábcin magasa között, ami értelemszerűen tévesztés.
   
• A közepek: ez a legfontosabb szinte mind közül: mennyire részletes, érthető, zavaró? Ha sok a magas, kérdőjelezzük meg, hogy esetlen nem-e amiatt érezzük tisztábbnak és részletesebbnek!
   
• Halkítsuk le a felvételt extrém módon, hogy alig lehessen hallani. Érteni így is a mixet?
   
• Aztán hangosítsuk fel: bírja az erősítő? (Pl. megmaradtak a tranziensek?) Mennyire változott meg a hangkép?

...És ezek után figyelembe vehetjük azt is, hogy amit hallunk, az nekünk tetszik-e.

Lehallgatáskor tudjunk mindenképp kapcsolni a hangfalak között, hangerőérzetre húzzuk egyformára azokat, és persze legyenek akusztikailag korrektül lerakva. Erről majd később.

Hogy melyik kritériumot milyen súllyal vesszük számításba választásunkkor, az természetesen annak függvénye, hogy a zenekészítésnek jellemzően melyik fázisa fontos számunkra.

FELTÉTELEZZÜK…

…hogy a hangfalat megfelelő körülmények között próbáltad (jobb esetben abban a környezetben, ahol használni fogod). Vagyis olyan helyen, ahol jól beállították, jó a környezet, jók a körülmények. Erről te magad is egzakt véleményt fogsz tudni alkotni, mert a következő cikkemben elmondom, hogy célszerű a hangfalakat beállítani, és hogy az akusztikai korrekció jellemzően milyen beavatkozásokat feltételez.

Így a végére érve megállapíthatjuk, hogy monitor hangfalat érdemes venni, hogy érdemes rá költeni is, de ha limitált a büdzsénk, akkor természetesen nem érdemes sokat "csavargatni" magunkat azon, hogy melyik hangfalról mit mondanak, vagy mit ír a specifikáció: tökéletlenségéből adódóan vegyük meg azt, amit jobbnak hallunk, én legalábbis mindenkit bíztatok arra, hogy higgyen magának (és persze kétkedjen is ha szükséges ). Ha nincs erre lehetőségünk, akkor vegyük azt, ami kevésbé hibásodik meg, vagy több garancia van rá, biztosított az alkatrészellátása, stb. A marketinges is ember, haggyuk őket élni, de bánjunk kesztyűs kézzel a specifikációival az olcsóbb modelleknél, mert azt nem mérnök készíti.

Egyelőre talán ennyi. Holnap a cikk az akusztikáról. Jó zenélést!