Attila, nem értek veled egyet. Lehetett volna gyorsabb Drupal motorral, csakhogy az eredeti fejlesztők erre nem voltak képesek, nem találták ki úgy, hogy ez megoldható lett volna. Találnom kellett tehetségesebb fejlesztőt, aki volt is, de mikor már csomót dolgozott rajta, közölte, hogy akkor tudna az oldal gyorsabb lenni, ha az egész adatbázist újrastruktúrálná. Kértem tőle 3 másodpercen belüli oldaltöltést, és nem sikerült, pedig megígérte. Nem volt más választásunk.
Mint a zenében, itt is ugyanaz a helyzet: nem a platform a lényeg (pl. hogy Windows vagy MAC), hanem hogy van-e hozzá megfelelő embered.
Magyarországon egy sajnálatos helyzettel kellett szembesülnöm: a tehetségesebb IT-sek elhúztak már rég külföldre. Akik itthon meg tudnak valamit, azok komoly fizuért nagy cégeknél vannak, és másodállásban fusiznak, ha engedi idejük. Iszonyat nehéz kompetens embert találni itthon informatikában AKI RÁÉR.
Engem pl. nem foglalkoztat az, hogy feltétlenül igazam legyen, fontosabb az, hogy mikor azt mondom hogy "na most, ez az, amire gondoltam", akkor az olyan legyen, hogy tényleg lehetőleg minél többen örömünket leljük benne. Más nem számít. Bízom benne, hogy ez az oldal egy jó kezdet, és sok júzerünk lesz, akik segítenek ötletükkel, munkájukkal jobbá tenni mindezt, továbbá cikkekel, megnyilvánulásaikkal segítik a közösség fejlesztését és szórakoztatását: utóbbiban is nagyon erős most az új portál, majd meglásd