A kérdést ugyan nem nekem címezték, de egy komment...A dolog nyilván az idézetben szereplő rész miatt bukik meg. Először is, szögezzük le, hogy a szekvenszer szoftverek NEM erre lettek kitalálva. Általában úgy működnek, hogy az a sáv, ami élő (és egy virtual instrument sáv pont ilyen), az egy megkülönböztetett valami, más erőforrásigénye van, időzítések mások, stb, szóval technikailag egy kihívás a többi statikus sávhoz képest, és nem láttam még olyat, hogy ezt bármi elég jól kezelte volna, leszámítva az erre kitenyésztett dedikált hosztokoat, pl. a Logic esetében a Main Stage-t, de ilyen appok Windows alá is vannak.
Ákos, pl. te használsz színpadon virtual instrumentet számítógépről? Nekem nem úgy tűnt, de javíts ki.
Én ezt biztos hogy vassal oldanám meg, ott nincs buffer, latency, egér, progress bar és egyéb buktatók. Ha viszont mindenképp ragaszkodsz az elképzelésedhez, akkor a sávváltások között kell szétnézni. Egyrészt minden választható sávnak live módban kellene lennie, függetlenül attól, hogy melyik van kiválasztva (Cubase-ben sajnos nincs jártasságom, a Logicból indulok ki, feltételezem ott is ugyanez a helyzet). Továbbá ügyelni kell arra, hogy ha az ember sávot vált, akkor a váltás ELŐTT kimenjenek az épp tartott hangok note off-jai: szerintem itt van a kutya elesve, hogy ezt talán nem veszitek figyelembe. Viszont ha ezt megoldjátok is jól, még mindig nem garantált, hogy ez szakadás és problémamentesen fog működni, mint mondtam azért, mert nem erre lett kitalálva.