Szóval érdekes ez a Ménemszól. Úgy tűnik, rengeteg ember életének a része lett, és már funkcióban, jelentőségében is teljesen más mint az előző absolute-os fórum. Ez most ütközött ki leginkább: a hiányát lehet érezni. Az embernek ha van egy üres perce, benéz, nem igazán tulajdonít neki jelentőséget. De ha nincs, az nagyon bosszantó tud lenni, és most ez volt. A fejlődés néha ezzel jár. Mi is történt? A fórum eredetileg egy bérelt szerveren futott. Miután másodszor történt kritikus esemény ezzel a kiváló késsel (egyszer leejtették költözéskor, másszor egy másik site agyonvágta az SQL szervízt) úgy döntöttem, hogy megér annyit a dolog, hogy a fórum fejlesztőjének a havidíjas hosting szolgáltatását veszem igénybe (értsd, többet perkálok). Nekem a Ménemszól szívügyem, és kultúrmisszióként is tekintek rá, amire minden alapom megvan, hiszen a tudásbázis és az ismeretanyaga általatok is rohamosan bővül, mindamellett rettenet jól kereshető, és a google is szereti. Gyakran jön föl! Na oké, tehát elköltöztünk az Invision szerverére, ami nem volt egyszerű, de itt van egy érdekesség: minden site-nak meghatározott tárhely- és számítási kapacitás igénye lehet. Ha ezt túllépi valaki, akkor a fórumát lekapcsolják. Ez történt velünk is. Hogy ez miért lehetséges? Nos, az oldalt felcicomáztam jópár 3rd party pluginnel, amik hol jobban, hol kevésbé optimálisan vannak megírva, de azért baj nem lenne velük. DE! Általában hajnal 1 és 4 között külföldi robotok idejönnek, és szétmatatják az oldalt, amire pont ezek a pazarló 3rd pluginek, hookok, feedek reagálnak rosszul, túllövik a szervert, és a fórumot lekapcsolják. Visszakapcsolni viszont nem egyszerű, mert azt egy automata irányítja! Ezért kellett most több mint 20 órát várni hogy visszajöjjünk. Most megpróbálom kinyomozni, hogy mi okozhatta az overheadet, meg üvöltözöm a supporttal kettőt, aztán haza, mert mégiscsak 2 óra van... Mindezt azért írtam le, hogy látható legyen, hogy alapvetően jó döntést hoztunk amikor a fórum technológiai hátteréről határoztunk, de nem triviális dologról van szó. Reméljük, hamar be fognak állni a dolgok, és végre áttérhetünk az új 3.3-as verzióra, ami a napokban jött ki, és klassz új fícsöröket, további gyorsítást mutat be. Elnézést kérek a kellemetlenségekért, ugyanakkor szeretném mindenkinek a türelmét és támogatását megköszönni. Biztosíthatok mindenkit, hogy továbbra is mindent megteszünk annak érdekében, hogy az oldalt ha csak lehet, öröm legyen használni. (ui: igen, a főoldal még meg van csúszva. in progrress...)