Kisgyerek az édességboltban
Avagy a Szinti Klubban jártam tegnap.
A Dürer kertbe délután kettőkor érkeztem. Épp kiderült, hogy Balázs barátom késni fog fél órát, úgyhogy inkább bementem és körül néztem. A helyszín már régebből ismerős volt, romkocsma stílusú telefirkált életérzéssel, csocsóval és nyolcvanas évekbeli kanapékkal.
Bemelegítésként a bal oldali helyiségben indítottam a felfedezőtúrát, ahol egyből belebotlottam egy házi készítésű nagy méretű moduláris szintibe. Mellette pedig egy EMS Synthi a 70-es évekből. A pin matrix-os patchelést nehéz kicsit megszokni, de ennek ellenére bütyköltem rajta reverb-öt, ring modot és OSC3 / LFO-t. Közvetlen közelben megtalálható volt egy Minimoog Voyager is, de inkább más dolgok izgattak, így mentem is tovább. Időközben barátom megérkezett és egy sörrel felvértezve a fő terembe vettük az irányt. Egy kis eszmecsere után a HitSpace Eurorack dzsungelében vettük fel a harcot a csend ellen. Rövid töketlenkedés után újrakötöttük a teljes modulárt a Dark Time-mal együtt, ügyelve arra, hogy a megfelelő GATE és a CV meglegyen.
A várva várt Sub Phatty-t is kipróbáltuk, majd következett az MS-20 mini. Jó, hogy volt belőle kettő, mert az egyik iszonyat zajos volt, bármit csináltunk, de nem tudom milyen okból... Az igazi MS-20, MS-10 és a hozzá járó analóg Korg szekvenszer is jelen volt, de a sor oda hosszú volt.
Szünetként pár tojásos piros-aranyas szendvics bedobása után következett a 80-as évek két sláger szintije, a digitális oszcillátorú Roland Juno 106 és 60. Tekertem őket de valahogy nem volt az igazi. A moduláris megszállottságomat muszáj volt folytatni és megkoronázni egy valódi 10U DOTCOM rendszerrel, amit Tibor kollégám már előzetesen kezelésbe vett. Rövid eszmecsere után észrevettük hol van az a bizonyos LFO, merthogy külön modul az nem volt belőle
A társaság és a hangulat remek volt, meglepetésemre gyerekeket és nőket is láttam...
Bízom benne, hogy sok ilyen találkozó lesz és csavarunk még együtt sokmindent.
+1: néhány infó a szintikről itt a teljesség igénye nélkül
http://www.vintagesynth.com/misc/synthi.php
http://www.vintagesynth.com/moog/voyager.php
http://www.vintagesynth.com/korg/ms20.php
http://www.vintagesynth.com/korg/ms10.php
http://www.vintagesynth.com/korg/sq10.php
4 hozzászólás
Recommended Comments